Csökkenhet az erdélyi magyar oktatás támogatása

2008. május 03. szombat 19:22

A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek 2011-re saját forrásból kellene előteremtenie kiadásainak 25 százalékát.

Gémesi Ferenc a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy Magyarország meg akarja szüntetni szerepvállalását, de az sem tartható, hogy 95 százalékban a magyar költségvetés ad pénzt az intézménynek.

Az egyetem jelenleg Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Nagyváradon működik, ez utóbbi helyszínen a Partiumi Keresztény Egyetem néven.

Magyar illetékesek szerint a végső cél a négy intézmény integrálása lenne, ezt azonban gátolja, hogy az egyetem ragaszkodik a korábban megállapított 30-30-30-10 százalékos pénzleosztási arányhoz.

Dávid László, az erdélyi intézmény rektora hangsúlyozta: ez az elosztási mód hosszú távú tervezhetőséget hozott, és megakadályozta, hogy egyes helyszínek előnyökre tegyenek szert.

(mti)