Cozma-ügy: újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe
2009. október 22. csütörtök 15:38
A férfit Székesfehérváron ellenőrizték csütörtökre virradó éjszaka, ám nem tudta hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságát, nem egyezett az arca és a nyilvántartóban szereplő fénykép - mondta Németh-Kész Mónika, a főkapitányság szóvivője. Miután a rendőrök közölték vele, hogy előállítják, a férfi "megpróbálta magát kivonni az intézkedés alól", többször megfogta a járőrök ruháját, s lökdöste őket - tette hozzá rendőr százados.
A férfi ruházatának átvizsgálásakor fehér port, feltehetően kábítószert tartalmazó műanyag zacskó került elő. Erre való tekintettel vér- és vizeletvizsgálatot végeztek nála, s az orvos kábítószer által befolyásoltnak minősítette őt. A férfit a székesfehérvári rendőrség vette őrizetbe, a hivatalos személy elleni erőszak ügyében pedig a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség folytatja le ellene a vizsgálatot.
Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: ezzel 26-ra nőtt a gyanúsítottak száma, közülük 14-en vannak előzetes letartóztatásban, 11-en szabadlábon védekezhetnek.
Az ügyben három embert gyanúsítanak társtettesként elkövetett emberöléssel, mások ellen életveszélyt okozó súlyos testi sértés, valamint garázdaság miatt folytatnak eljárást - tette hozzá.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott kézilabdázóját február 8-án egy szórakozóhelyen történt szóváltást követően gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársai közül Zarko Sesum szerb és Ivan Pesic horvát válogatott kézilabdázó életveszélyesen megsérült.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnaptól élesben működik a késési...
- Már nem Müller Cecília az országos...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nagy bulival, örökifjú pécsi és...
- A vásárcsarnok bérlői szerint nem...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Prostitúcióra kényszerített két lányt...
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...