Civilek kérnek kegyelmet a "temerini fiúk"-nak
2009. augusztus 18. kedd 15:29
Sólyom László köztársasági elnök közbenjárását kérik civilek a "temerini fiúk" ügyében; az államfői hivatal képviselőjének kedden átadott levélben az áll, hogy a magyar államfő szorgalmazza: a szerb köztársasági elnök gyakoroljon kegyelmet annak az öt szerbiai magyar fiatalnak az ügyében, akiket összesen 61 év börtönbüntetésre ítéltek, mert megvertek egy szerb férfit; minderről a levelet átnyújtó M. Szabó Imre számolt be budapesti sajtótájékoztatón, az újságíró a 2004-es vajdasági esetről filmet forgatott.
A Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjén, Tari Sándoron keresztül átadott levélben - amelyet M. Szabó Imre, mint az Október 23. Bizottság kurátora írt alá - arra kérik Sólyom Lászlót, hogy a Boris Tadic szerb államelnökkel ősszel Belgrádban folytatandó tárgyaláson hozza szóba az ügyet, mert "a temerini fiúk", ahogy a levélben fogalmaznak, bűnüket már levezekelték.
Egyúttal hangsúlyozzák: "csak a szerb elnöki kegyelem gyakorlása mentheti meg a magyarságnak ezt az öt fiatalt", akiknek még 5 és 10 év közötti börtönbüntetést kell letölteniük.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Megkezdődött a Pécsi Harmadik Színház...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- A telefonáló, élőző sofőrökre utaznak...
- Nagyon komoly vihar csaphat le...
- Sásdon hangosbeszélőn kérik, hogy...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...