Bíróság elé állt Dombóvár egykori első embere

2009. október 30. péntek 16:01

Megkezdődött Szabó Loránd büntetőpere a Tolna Megyei Bíróságon; Dombóvár volt szocialista polgármesterét különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészség.

A tényállás szerint Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben három alkalommal képviselő-testületi felhatalmazás nélkül adott megbízást arra, hogy a város önkormányzata különböző összegeket utaljon át két, részben önkormányzati tulajdonú cégnek.

2008. márciusban pedig egy fideszes önkormányzati képviselőnek kétmillió forintot küldött és tanácsnoki állást ajánlott azért, hogy álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől. A pénteki tárgyaláson a volt polgármester mindhárom vádpontban vitatta büntetőjogi felelősségét.

Szabó Loránd nem ismerte el, hogy sikkasztást követett el akkor, amikor 2003-ban 140 millió forint átutalására adott megbízást a 98 százalékban önkormányzati tulajdonú Gunaras Rt.-nek. Mint mondta, ebből nem származott anyagi előnye, és az önkormányzatot sem érte hátrány, sőt a lépés a város érdekeit szolgálta.

A cég a pénzt egy 600 millió forintos, Széchenyi-tervre beadott pályázathoz használta fel önerő igazolására, és vezetője szóbeli megállapodás alapján napokon belül visszautalta.

A tárgyaláson kiderült: az OTP az összeget egy, ugyancsak a pályázathoz szükséges hitel fedezetének tekintette. Szabó Loránd szerint az eljárás -, amelyet a bíró fiktívnek nevezett - akkoriban gyakori volt a pályázatoknál.

Szabó bírói kérdésre elmondta: idő hiányában nem kért felhatalmazást a képviselő-testülettől. A vád képviselője utalt arra: a helyi rendelet szerint a polgármester ötmillió forintig dönthetett volna önkormányzati pénz befektetésékről.

Az átutalást a vádlott - megfogalmazása szerint - "átmeneti finanszírozásnak", "befektetésnek", "tulajdonosi kölcsönnek" tekintette, és azt állította, hogy az APEH, valamint a közigazgatási hivatal vizsgálata sem állapított meg szabálytalanságot.

A vesztegetéssel kapcsolatban Szabó Loránd kifejtette: valójában peren kívüli egyezséget szeretett volna elérni, amelyre ismeretei alapján a magánvád nyomán indult rágalmazási perben lett volna lehetőség.

Szerinte megtévesztés áldozata lett, miután a fideszes képviselő "eljátszotta" azt, hogy elfogadja a pénzt. A posztjáról 2009. június 17-én a rágalmazási perrel összefüggésben lemondott volt városvezető úgy vélte: "politikai indíttatás áll a háttérben, az eljárásban a leszámolás, az ellehetetlenítés is szerepet kapott".

A politikus jelezte: a kétmillió forint az ő és élettársa magánvagyonából származik, és bízik benne, hogy visszakapja a pénzt.

Szabó Loránd bírói kérdésre elmondta: jelenleg a Dombóvári Többcélú Társulás helyettes ügyvezetője, amelyért bruttó 260 ezer forintos havi fizetést kap. Emellett a Tolna megyei közgyűlési tagságáért 50 ezer, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet igazgatótanácsi tagságáért 29 ezer forintos díjazásban részesül.


FRISSÍTVE:
(16:25)


Rosszul lett büntetőperének tárgyalásán Szabó Loránd, Dombóvár volt szocialista polgármestere, a tárgyalást elnapolták - közölte a Tolna Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel pénteken.

A politikus a tárgyalás ötödik órájában szünetet kért és jelezte, hogy szédül. Orvosi segítségre azonban nem volt szüksége, saját lábán hagyta el a bíróság épületét - tájékoztatott Nőth László, a vádlott védője.

A bíró a védelem kérésére elnapolta a pert, amely január 15-én a vádlott vallomásával és tanúk meghallgatásával folytatódik - mondta Csullag Józsefné, a bíróság elnökhelyettese.

(mti)