Biciklire szerelt villogóval akart büntetni az álrendőr
2018. május 10. csütörtök 11:58

VIDEÓ! Egy nyíracsádi lakos szerdán telefonon hívta a helyi körzeti megbízottat, majd elmondta, hogy egy férfi rendőrnek adta ki magát és meg akarta őt büntetni. A főtörzszászlós értesítette kollégáit és a beszerzett adatok alapján azonosította a feltételezett elkövetőt.
A járőrök elfogták a 48 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint rendőrség feliratú pólóban, kerékpárjával közlekedett, amikor a járművén felszerelt szirénával egy másik biciklist megállított, majd magát rendőrnek kiadva szabálysértés elkövetése miatt meg akarta bírságolni. A sértett azt mondta az álrendőrnek, hogy nincs nála pénz, mire az elkövető közölte vele, hogy akkor figyelmezteti, de legközelebb fel fogja jelenteni. A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy azért követte el a bűncselekményt, mert pénzhez akart jutni.
A férfit előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre és ellene csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a nyomozó hatóság.
Álrendőr
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...