Beszólt Szíjjártó az ENSZ emberi jogi főbiztosának
2018. február 27. kedd 10:27

Alkalmatlanná és méltatlanná vált feladata ellátására, pozíciója betöltésére az ENSZ emberi jogi főbiztosa, ezért azonnali hatállyal le kell mondania - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Szijjártó Péter azt mondta: botrányos, hogy Zeid Raad al-Husszein hétfőn az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülését megnyitó beszédében rasszistának és idegengyűlölőnek nevezte a magyar miniszterelnököt. A főbiztos méltatlan váddal illetett egy tagállamot, majd távozott, meg sem hallgatva a beszédére érkező válaszokat, azoknak a kormányoknak az álláspontját, amelyek alkotják a tanácsot - idézte fel.
A külügyminiszter hangsúlyozta: Zeid Raad al-Husszein olyan országot támad, amely a legtöbbet tette az antiszemitizmus ellen Európában, ahol Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége él, és ahol a legnagyobb biztonság van jelenleg Európában.
Úgy vélte, a hétfői ülésen is világossá vált, hogy el akarják ismertetni a migrációhoz való jogot alapvető emberi jogként, pedig nem az. Az áprilisi országgyűlési választáson az a kérdés, hogy olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely ezt a vitát felvállalja és megvívja, vagy olyan, amelyik feladja - magyarázta.
Szijjártó Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy az ENSZ-ben múlt héten megkezdődött a vita a világszervezet globális migrációs csomagjáról, és ezen az EU képviselője azt állította, hogy az unió egységesen gondolkodik a migráció kérdéséről. Pedig ez nincs így, csak akkor lehetne egységes uniós álláspontról beszélni egy nemzetközi kérdésben, ha mind a 28 tagállam között konszenzus van - emelte ki.
A külügyminiszter úgy látja, minden nyomásgyakorlás egy irányba mutat, mégpedig arra, hogy Magyarország változtassa meg a migrációs politikáját.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Tovább csökkent a nyilvántartott...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden