Beperli az OITH volt vezetője Baka Andrást
2009. október 26. hétfő 08:40
Az OITH volt vezetője a napilap szerint azt kifogásolja, hogy Baka András nyilatkozatai során önellentmondásba keveredett és eltávolításakor olyasmire hivatkozott, ami nem felelt meg a valóságnak.
A Népszava egy, a lapban korábban publikált előterjesztés alapján azt írta: Baka András arra hivatkozott az OITH vezetőjének felmentésekor, hogy ezt maga az érintett kérte, Szelényiné Roszik Erzsébet szerint azonban ő ilyet nem mondott.
A lap idézi Baka Andrást, aki az MTI-nek korábban azt nyilatkozta: "Szelényiné valóban nem kérte a hivatalvezetői felmentését, de én ezt soha nem is állítottam, hiszen ez az én döntésem volt".
A napilap szerint az OITH vezetőjét törvényesen úgy lehet felmenteni, ha ezt maga kéri, vagy fegyelmi úton, de Szelényiné esetében egyik körülmény sem állt fenn. A Népszava úgy tudja: ha az OITH felmentett vezetője megnyeri a személyiségi jogi pert, egyből kártérítési eljárást is indít Baka András ellen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyalogos zarándoklat indul...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Már nem Müller Cecília az országos...
- Vasárnaptól élesben működik a késési...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nagy bulival, örökifjú pécsi és...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Színészeket, rendezőket és filmes...