Bencze: a testvérpár mind a kilenc helyszínen jelen volt
2009. augusztus 26. szerda 17:40
A másik két férfit egy-egy támadás elkövetésével gyanúsítja az eddigi bizonyítékok alapján a rendőrség - mondta Bencze József, hozzátéve: ez azonban nem zárja ki, hogy ezek a gyanúsítottak több helyszínen ott voltak "más minőségben", például vezethették az autót.
Az országos rendőrfőkapitány közölte, hogy Alsózsolcán tavaly decemberben egy ember lőtt. A Sajó-parton három rapsic 8-10 méterről látta az elkövetőt, amikor az a lövéseket leadta. Mindez nem zárja ki, hogy volt segítője - jegyezte meg Bencze József.
A Nemzeti Nyomozó Iroda kedden arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a 6 halálos áldozattal és 5 sérülttel járó, 55 ember életét veszélyeztető bűncselekmény-sorozat ügyében két embert gyanúsítanak mind a 9 támadással, azt nem közölték, a négy férfi (K. Á., K. I., P. Zs., Cs. I.) közül melyik kettőt. A harmadik gyanúsított a rendőrök szerint a Galgagyörkön, a negyedik pedig a Tiszalökön elkövetett bűncselekményben vett részt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Elkészült a szépen felújított...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...