Bartók és Kocsis lenyűgözte a BBC-t
2010. augusztus 23. hétfő 14:25
„A Hungaroton lenyűgöző SACD hangzását a Zene húros hangszerekre felvétele példázza a leghatásosabb módon” - olvasható a magazin honlapján, illetve a nyomtatott számban Erik Levi összegzése.
Mint a kritikus fogalmazott, "Kocsis Zoltán és kitűnő zenekara erősen idiomatikus formát és csodás hangulatot ad a népzenei ihletésű dallamoknak". Külön kiemelte az Este a székelyeknél lassú részeinek gördülékenységét, és a meglehetősen groteszk Kicsit ázottan közvetlen megformálását.
Kocsis Zoltán az elismerésre a Nemzeti Filharmonikus Zenekar honlapján reagált.
"Természetesen nagyon örülök annak is, hogy vannak még értő fülek, de talán legjobban annak, hogy a szerzői instrukciók maradéktalan megvalósításába vetett hitünk most sem maradt visszhangtalan. Ez alkalommal is - mint már annyiszor - kiderült: a Bartók-zenéhez a legpontosabb útmutatót maga a szerző nyújtja" - írta a zenekar vezetője.
A Bartók Új Sorozat 2006-ban, Bartók Béla születésének 125. évfordulóján indult útjára, és a tervek szerint több mint harminc CD-n mutatja majd be a zeneszerző teljes életművét.
A lemezek nemzetközi és hazai elismerő megítélése alapján eddig hét Supersonic-, két Choc-, egy Arany hangvilla-, egy Excellentina-, és az idén első alkalommal kiosztott komolyzenei Fonogram-díj kapcsolódik az albumokhoz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Kánikulával kezdődik a hét, aztán...
- Három pécsi drogdílert is...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...