Balla-gyilkosság: ártatlan a gyanúsított?
2008. május 07. szerda 21:06
Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között lakásában gyilkolták meg múlt év húsvétján. Holttestét fia találta meg, s ő értesítette a rendőrséget.
Egy évvel később a rendőrség a fiút gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével, s előbb őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.
Magyar György emlékezetett rá, hogy a gyilkosság elkövetése óta 13 hónap telt el, minden adat, bizonyíték a nyomozó hatóság rendelkezésére áll, de egyik sem támasztja alá védence bűnösségét.
Az ügyvéd a gyanúsítotti meghallgatás után kijelentette: védence teljes körű, megdönthetetlen alibivel rendelkezik a gyilkosság idejére. A bűncselekmény elkövetésekor nem tartózkodott egy lakásban anyjával, de még egy városban sem.
Magyar György annak a meggyőződésének adott hangot, hogy S. Sándor ártatlan, semmi köze a gyilkossághoz.
"Beismerő vallomást tőle ne várjanak, ilyet soha nem fog tenni, mert meggyőződése és meggyőződésem nekem is, hogy nincs az édesanyja halálához büntető oldalról semmi köze" - mondta Magyar György.
Az ügyvéd egyébként kezdeményezte védence szabadlábra helyezését, és indítványozta, hogy az ügy vizsgálatát tegyék át más megye nyomozó hatóságához.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...