Balkáni módszerekkel lopják az energiát a Tiszántúlon
2011. április 08. péntek 09:15
A Tiszántúlon minden harmadik, az E-ON-nal szerződésben levő fogyasztó lopja az áramot - írta pénteken a Magyar Nemzet Egyházi Nikolettre, a cég szóvivőjére hivatkozva, aki szerint a trükkök a Balkánról szivárognak be az országba.
Románia, Bulgária és Ukrajna bűnözői élen járnak a fejlesztésekben, ezért is fertőzöttebb az ország keleti régiója - mondta.
A szóvivő szerint a bűnözők szemtelensége nem ismer határt, állásinterjúikon több olyan személyt is kiszűrtek, akiről gyanítható volt, hogy az áramlopásban segédkezet nyújtó "vállalkozás" tagja.
A céget 2009-ben 14, tavaly 11,5 milliárd forint kár érte, amelynek nagy részét eddig nem tudta behajtani, mindössze 2,5 milliárd forinthoz sikerült hozzájutnia.
Az E-ON áprilistól hamisításbiztos plombákat szerel fel a mérőóráira - tette hozzá a lap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

