Bajnai Gordon: a válság ellenére épül az ország
2009. augusztus 30. vasárnap 08:33
A miniszterelnök kifejtette, hogy az építőiparban már érződik az élénkülés, hiszen az adatok szerint az utolsó hónapban 16 százalékkal növekedett a teljesítménye az előző év hasonló időszakáhozképest. Ezen tendencia és a makrogazdasági elemzések jelzik, hogy az ország kezd a válság legnehezebb részén túljutni és elindul felfelé. "Persze mindez fájdalmas döntésekkel jár, előttünk van például egy nagyon nehéz költségvetés, ami a parlament elé kerül" - tette hozzá.
Ugyancsak előttünk van néhány olyan döntés, amely mindenkit arra kényszerít, hogy legalább egy évig fokozott takarékosságra törekedjen. E takarékosságnak - húzta alá a kormányfő - már mostlátszanak az első gyümölcsei. Stabilabb és erősebb a forint, csökken a hitelkockázat, alacsonyabbak a kamatok, a munkanélküliség növekedése megállt.
Hozzátette: az Út a munkához programban már legalább 90 ezren dolgoznak, ami egyben a munkanélküliséget is csökkenti. Mindent egybevetve csak munkával, összefogással lehet kitörni a válságból,hosszú távon csak azok az országok fejlődnek, amelyek a munkát helyezik a társadalmi megbecsülés központjába.
Füköh Levente, a műemlék Orczy kastélyban berendezett Mátra Múzeum igazgatója arról beszélt, hogy az intézmény az idén elnyerte az Európa Nostra Kulturális Örökségvédelmi Szövetség nagydíját. Az elismerést a régi és az új építészet összhangjának megteremtésével vívta ki. Az évi 50 ezer látogatót fogadó múzeum fő épületének helyreállítására 1 milliárd forintot fordítottak uniós támogatás elnyerésével. Befejezés előtt áll a természettudományi kiállításnak is helyet adó pavilon felújítása, e célra 1,2 milliárd forint jutott.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ingyen fagyizna a Balcsin? Keresse az...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...