Bajnai az ügyészségen: az államot nem érheti kár Sukoró miatt
2011. augusztus 31. szerda 16:45

A volt miniszterelnök ezt azután közölte az MTI-vel, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen szerdán ismét tanúvallomást tett a sukorói kaszinóberuházás ügyében.
Közleményében emlékeztetett arra, nem először válaszolt a nyomozóhatóság kérdéseire, és legutóbbi tanúvallomását nyilvánosságra hozta. Bajnai Gordon a mostani meghallgatáson ismét részletesen beszámolt a King's City beruházáshoz kapcsolódó kormányzati egyeztetésekről és döntésekről.
Közleményében kitért arra, hogy a beruházás jelentősen hozzájárult volna a magyar gazdaság növekedéséhez, nagyságrendje megfelel a Mercedes kecskeméti, az Audi győri és az Opel szentgotthárdi beruházásáénak.
Kifejtette ugyanakkor, hogy kormánya határozott lépéseket tett az állam érdekeinek védelmére és érvényesítésre. Bajnai Gordon miniszterelnökként a beruházással kapcsolatos telekcsere ellentmondásossága miatt 2009 júliusában kért belső vizsgálatot a pénzügyminisztériumtól, a vizsgálat lezárulta után Oszkó Péter pénzügyminiszter tárgyalásokat folytatott a befektetőkkel, majd bírósági keresetet indított az eredeti állapot helyreállításáért. A per vagy a telekcsere jogszerűségét hagyja helyben, vagy az eredeti állapot visszaállításáról dönt majd. Ebből eredően a magyar államot semmilyen kár nem érheti a sukorói beruházás miatt - áll Bajnai Gordon közleményében.
Mint ismert, Bajnait már tavaly márciusban is kihallgatták, és egy 2008. május 26-án a Parlament Nándorfehérvári termében tartott egyeztetésről kérdezték, amelyen Gyurcsány és Bajnai mellett a befektetők - többek között Joav Blum és Fred H. Langhammer - vett részt.
Képünkön: Bajnai Gordon volt miniszterelnök távozik egy személyautóban a Központi Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épületéből. A volt kormányfőt a Sukoróra tervezett beruházással kapcsolatos, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő üggyel kapcsolatban hallgatták meg az ügyészségen.
MTI - Fotó: Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Faggyal, havazással és széllel...

