Az ország több pontján is indul a síszezon
2017. december 22. péntek 16:30

Az M1 aktuális csatorna déli Híradója szerint Eplényben és Visegrádon is sikerült hóágyúk segítségével behavazni néhány pályát, és már Bánkúton is lehet síelni. A tervek szerint a mátrai sípark és a kékestetői pálya karácsony második napján nyit. Enyhülés várható, de a sípályák üzemeltetői abban bíznak, hogy a téli szünet idején kitart a hó a hegyekben.
Eplényben csütörtökön nyitott meg a pálya. László Márk, az Eplényi Síaréna marketingvezetője az M1-nek elmondta: az időjárás kedvező volt ahhoz, hogy folyamatosan dolgozzanak a hóágyúk. Így mintegy 80 centiméteres technikai havat tudtak gyártani. Az eplényi sípálya karácsonykor, szilveszterkor, újév napján és a két ünnep között is nyitva lesz.
Bánkúton is több pályát meg tudtak nyitni, 30-40 centiméteres hóréteggel. Nagy Norbert, a Bánkúti Síklub szóvivője azt mondta: három sípályát és egy oktatói és szánkópályát is megnyitottak.
A bánkúti sípálya szenteste és karácsonykor nem, de a két ünnep között nyitva lesz.
A tudósítás szerint a visegrádi sípályára is sokan érkeztek.
Az ország többi sípályája legkorábban a karácsonyi ünnepek után nyithat ki - hangzott el a Híradóban.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Semjén Zsolt lemondott a KDNP elnöki...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...
- Pécs belvárosában raboltak,...

