Az MSZP visszanyerte az alkotmányosságba vetett hitét
2010. október 26. kedd 15:25
Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az Ab keddi döntését kommentálva azt mondta: a testület határozatának azok a pedagógusok, köztisztviselők, közalkalmazottak, átlagkeresettel rendelkezők a nyertesei, akik 30-35 év munkája után jogosan hihették, hogy a törvényben rögzített járandóságukat megkapják. Ők most hozzájuthatnak a jogos járandóságukhoz - hívta fel a figyelmet.
Közölte: az MSZP külön köszöni az Ab-nek, hogy a döntését egyhangúlag hozta meg, és a döntéssel visszaadta az alkotmányosságba vetett hitet.
Emlékeztetett, az MSZP-nek két törvényjavaslata van a Ház előtt. Mint mondta, ezek azt a problémát orvosolnák, amelyet az Ab kifogásolt, miszerint az alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály túl általánosan fogalmazta meg a különadó hatálya alá vont alanyi kört.
Az egyik törvényjavaslat - fűzte hozzá - biztosítja, hogy akik már befizették a különadót, azoknak azt a APEH visszafizethesse; a másik pedig arról szól, hogy az állami és önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokra érvényes legyen a különadó bevezetése.
A döntés arra is biztatást ad az állampolgároknak, a civil szervezeteknek, a pártoknak, hogy számos más kérdésben is nyugodtan forduljanak az Alkotmánybírósághoz - tette hozzá. Annak a reményének is hangot adott, hogy a magánnyugdíjpénztárokról szóló törvénnyel is érdemben fog majd foglalkozni a testület.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

