Az MSZP kiterjesztené a bérplafont
2010. szeptember 12. vasárnap 18:07

Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: a miniszterelnök júniusban ismertette a közszférában alkalmazandó bruttó kétmillió forintos vezetői bérplafon kiterjesztését az állami költségvetési szférára, beleértve ebbe a jegybankot is.
Felidézte: Orbán Viktor akkor azt mondta, hogy bruttó kétmillió forintos bérplafon lép életbe az állami költségvetési pénzből gazdálkodó intézményeknél, azoknál is, amelyek autonómiával rendelkeznek, miután többségében közpénzt használnak fel. A szocialista politikus szerint a kormányfő arról "elfelejtett beszélni", hogy az önkormányzati és az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok munkavállalóira és a megbízási jogviszony alapján feladatot ellátó vezető tisztségviselőire ez nem vonatkozik.
"Nem feltételezzük, hogy tudatosan meg akarta szegni a szavát, valószínűleg inkább a rendkívüli ülésszak feszített és sokszor végiggondolatlan törvényalkotási menetrendje az oka annak, hogy elfelejtette észrevenni ezt a kormányzópárt" - tette hozzá a szocialista politikus. Közölte: éppen ezért - az Orbán Viktor által elmondottakhoz igazodva - önálló képviselői indítványban kezdeményezi, hogy a világgazdasági válság miatt és a társadalmi elvárásokkal összefüggésben a kétmillió forintos bérplafon vonatkozzon az állami és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokra is, és terjesszék ki rájuk a végkielégítések kétmillió forint feletti részére vonatkozó 98 százalékos extra adót is. Jelezte: kérni fogja a javaslat sürgős parlamenti tárgyalását.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

