Az MSZP érzékenyen reagál a vádakra
2010. szeptember 02. csütörtök 13:25
Az MSZP annak kapcsán közölte ezt csütörtökön az MTI-vel, hogy Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke egy szerdai sajtótájékoztatón azt mondta: alapvető hiányosságokat állapított meg az ÁSZ a vagyonkezelő tavalyi jogi szabályozásában, a döntési folyamatokban és a vagyonnyilvántartásban, felelősségre vonás azonban a vezérigazgató munkaviszonyának felmondásán túl nem történt.
A számvevők szerint a részvényesi jogokat gyakorló pénzügyminiszterek döntései nem az állam érdekeinek elsődlegességét figyelembe véve születtek. A volt pénzügyminisztereket szakmai felelősség terheli a vagyonkezelőnél tapasztalt hiányosságok miatt, büntetőjogi felelősségüket azonban - ha van - az ügyészségnek kell megállapítania - közölte szerdán Becker Pál, az ÁSZ főigazgatója.
Az MSZP szerint az Állami Számvevőszék legújabb jelentésében folytatja "az Orbán-kormány hazugságokra, hangulatkeltésekre, feltételezésekből építkező rágalmazásokra alapuló stratégiáját".
"A megváltozott ÁSZ is az orbáni szellemiség kiváló folytatójaként lépett fel, amikor jelentésében felháborító módon sejteti, hogy a Bajnai-kormánynak köze lehetett bizonyos ügyészi szakban lévő ügyekhez" - olvasható.
A közleményben úgy fogalmaznak: ÁSZ-nak, mint elvileg független vizsgáló szervezetnek illene betartania a törvényeket, vagyis kerülnie kellene a megalapozatlan vádaskodásokat.
Az MSZP elvárja, hogy az ÁSZ tartsa be a törvényeket, vagyis jelentésében szorítkozzon a tényekre és kerülje a rágalmazás és becsületsértés törvényi tényállásának megvalósítását - írják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...