Az MDF támogatná a parlament feloszlatását
2008. május 07. szerda 18:29
"Népi kezdeményezéssel a feloszlatás nem kényszeríthető ki. Nem kényszeríthető ki, de az arról való gondolkodás és az érvelés bizony kikényszeríthető. Ha az Országgyűlés elé kerül a népi kezdeményezés, akkor a Magyar Demokrata Fórum támogatni fogja napirendre vételét, hogy vita induljon az indokokról, az érvekről" - mondta Dávid Ibolya.
Ha nincs érdemi munka, értelmes kormányzás, akkor fel kell oszlatnia magát az Országgyűlésnek - hangsúlyozta a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc szerdai kijelentésével kapcsolatban Dávid Ibolya kiemelte: ha a miniszterelnök számol azzal, hogy nem lesz meg a többsége az év végén, akkor már most is kezdeményezhetett volna bizalmi szavazást maga ellen, hogy ne tegye ki az országot fél évig tartó agonizálásnak.
A Reuters hírügynökség jelentése szerint a miniszterelnök szerdán külföldi újságíróknak arról beszélt, hogy a kormánynak le kell mondania, ha az Országgyűlés nem fogadja el az adótörvényeket és a költségvetési törvényt.
A kormányfő blogjában erről azt írta: "egy kormánynak magától értetődően be kell fejeznie a működését, ha a parlamentben az ellenzék az ő ellenében tud adótörvényeket elfogadtatni, vagy ha nem képes költségvetést készíteni. Én ezeket nyilvánvaló tényeknek gondolom, nem olyasminek, amit mérlegelni lehet".
Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén hitelesítette a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott, a jelenlegi Országgyűlés feloszlatására irányuló országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét.
Lövétei István alkotmányjogász ezzel kapcsolatban az MTI-nek szerdán elmondta: népi kezdeményezéssel nem kényszeríthető ki az Országgyűlés feloszlatása.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...