Az épülő védőgát nem csak ideiglenes lesz
2010. október 11. hétfő 08:25
Elmondása szerint az éjszaka folyamán rendkívüli esemény nem történt, a munkálatok folyamatosak.
Ismertette: 1050 méternyi gátszakasz épült meg eddig és további 500-at építenek még. Maga a gát 30 méter széles, 8 méter koronaszélességű és négy méter magas lesz. Hangsúlyozta: a védőgát nem csak átmeneti, hosszú távú védelmet is jelent a tározókban kialakulható veszély ellen.
Dobson Tibor az elsődleges feladatok közé sorolta a tározó két kazettája, a 10-es és 9-es számú közötti nyomáskülönbség csökkentését. A már sérült kazettában massza van, így az csak pár száz méterre juthatna el, ha kidőlne a gát. A 9-es kazettában azonban víz és iszap is van, s bár a két kazettát elválasztó gát ép, de a nyomáskülönbséget a további veszélyhelyzet elkerülése miatt csökkenteni kell, amit szivattyúzással érnek el. A kiszivattyúzott vizet az élővilág védelme érdekében semlegesítik, hogy csökkenjen lúgosságának magas Ph-értéke - tette hozzá a szóvivő.
A szóvivő ugyancsak fontos feladatnak nevezte a települések takarítását. Mint mondta, Somlóvásárhelyen a lakosság összefogott, szinte minden szükséges munkálatot elvégeztek: a 16 érintett házat kitakarították és gipsszel leszórták.
Folyamatosan takarítják Devecsert és Kolontárt is. Előbbinél 7 hektárt öntött el a vörösiszap, ez mintegy 200 házat érintett. Kolontáron a vörösiszap 3 hektáron, de a devecserinél magasabban pusztított, s mintegy 35 házat érintett.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

