Az Ab-hez fordu al Fidesz a normatívacsökkentés miatt
2009. október 10. szombat 08:54
"Amelyik általános iskola kihúzza jövő szeptemberig, azt stabilizáljuk" - közölte Pokorni Zoltán, aki rámutatott, hogy az MSZP-kormányzás nyolc éve alatt közel 1300 iskolát zártak be, 25.000-nél több pedagógust és 14.000 oktatásban dolgozó embert bocsátottak el.
A politikus ismertette, hogy 2002-ben, az ötven százalékos pedagógusi béremelés évében egy elsős oktatására 187.000 forintot költöttek, jövőre ennek reálértéken 300.000 forintnak kellene lenni, azonban mindösszesen 135.000 forint jut. Ma nincs egy olyan állami támogatás sem, mely névértéken több, mint 2002-ben volt.
Pokorni Zoltán kijelentette, hogy a kistelepülési önkormányzatoknak nincs forrásuk a kiesett állami támogatások pótlására, ezért kénytelenek bezárni az iskolákat, ami a vidéki élet elhalásához vezet.
Gyopáros Alpár, a térség fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje, csornai alpolgármester elmondta, 2007 óta a Rábaköz 31 településén hét helyen zártak be iskolát és tíz faluban vonták össze az intézményeket.
Kovács Teodóra polgármester elmondta: Rábacsécsény 700 fős település, 150 fős iskolájába hat faluból hordják a gyerekeket. A település költségvetése 90 milliós forint. Az iskola fenntartására 40 millió forintot fordítanak az iskolatársulásban részvevő községekkel együtt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- A meg nem született gyermekekre...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...