Aszály veszélyhelyzeti operatív törzs alakul
2022. július 28. csütörtök 13:10

A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Az Agrárminisztérium csütörtöki közleményében az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa területének csaknem fele szenved a csapadék hiányától, hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie. Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagy fokú aszály alakult ki.
A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén lényegében megsemmisült, és a tartós vízhiány most már a dunántúli régiók termését is fenyegeti - tette hozzá.
Nagy István kiemelte, az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és alig tudtak kaszálni. Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott, a kárenyhítési rendszerben bejelentett összes terület nagysága elérheti az 1 millió hektárt a szántóföldek tekintetében - közölte a tárcavezető.
Nagy István hangsúlyozta, a mezőgazdaságot sújtó katasztrofális aszályhelyzet és az energiaárak következményeinek kezelése érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzs jön létre, amely haladéktalanul megkezdi a munkáját a magyar agrárium előtt álló kihívások és a gazdák nehézségeinek leküzdése érdekében.
Kifejtette, a kialakult helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel támogatja az agráriumból élőket.
A tárcavezető leszögezte, mindig a magyar gazdák mellett állunk, akik minden nehézség - világjárvány, munkaerőhiány, hosszantartó szárazság, aszály, rendkívül magas inputárak, energiaárak, valamint az orosz-ukrán háború következményei - ellenére munkájukkal biztosítják a folyamatos termelést és a minőségi élelmiszerellátást, melyért mindannyiunk elismerését megérdemlik.
A magyar gazdák áldozatos tevékenységének köszönhetően kerülhet minden nap friss és egészséges élelmiszer a magyar családok asztalira. A történelmi aszályhelyzet leküzdését és a biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartását prioritásként kezeli az agrártárca - húzta alá a miniszter.
Képünkön: Rekordalacsony vízállás a Hármas-Körösön Békésszentandrásnál.
MTI - Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...