"Álságos Fidesz a kórházprivatizáció ügyében"
2008. április 26. szombat 17:31
Pénteken a Fidesz egri szervezete 92-6 arányban úgy döntött, hogy nem zárja ki Magyar István elnököt, akinek a résztulajdonában álló Agria Ügyelet Kft. átvette a hevesi rendelőintézet működtetését a fideszes vezetésű városi önkormányzat által kiírt pályázat alapján.
Török Zsolt szerint "arról szól a történet", hogy Heves városában az egészségügyi intézmény privatizációjára pályázatot írt ki a fideszes polgármester a fideszes többségű önkormányzattal, és ezt a Fidesz egri elnökének vállalkozása nyerte el, miközben a hevesi fideszes polgármester és az egri fideszes pártelnök is aktívan kampányol az egészségügy magánosítása ellen. Ráadásul - tette hozzá - a Fidesz országos vezetői azt mondták a népszavazás előtt, hogy kizárják a pártból azokat, akik részt vesznek az egészségügy privatizációjában.
"Azt gondolom, ezzel végérvényesen lelepleződött a Fidesz hazug és álságos politikája. Ezzel a sunyi és alattomos húzással bebizonyosodott, hogy a Fidesz mást mond országosan és mást csinál helyben, mást mond ellenzékben és mást csinál, amikor hatalmon van. Joggal vetődik fel a kérdés, vajon hány fideszes többségi önkormányzatban privatizálták az egészségügyi intézményeket nyerészkedés céljából" - fejtette ki a szocialista képviselő.
Török Zsolt szerint országosan a Fidesz arról beszél, hogy a magántőke bevonása az egészségügyben káros, közben viszont helyi szinten nem veti meg annyira a magántőkét az egészségügyben. Mint mondta, a lényeg, hogy ez a magántőke és a haszon is hozzájuk kötődő legyen.
Az MSZP politikusa szerint ez történt Heves városában is, ahol "a megyei Fidesz "erős embere sunyi és alattomos privatizációs húzásokkal fideszesek kezére játszotta a városi egészségügyi ellátás jogát, és ehhez most teljes politikai támogatást is kapott a pártjától".
A Fidesz az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: "az egészségügyben káoszt, zűrzavart és fejetlenséget okozó kormányzati politikával szemben a Fidesznek világos álláspontja van a kórházak, rendelőintézetek működtetésével kapcsolatban".
Ezeknek az intézményeknek a magyar emberek érdekét, egészségét szolgáló módon köztulajdonban kell maradniuk. Erről rendelkezik a Fidesz Országos Választmányának tavalyi határozata is, amely továbbra is érvényes a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség minden tagja és szervezete számára - olvasható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...