A vallásszabadság napjává tette január 13-át a parlament
2018. február 21. szerda 12:30

Határozatban fejezte ki szolidaritását Lengyelországgal kedden a magyar Országgyűlés, amely a kiserőművek létesítésének megkönnyítése érdekében soron kívül módosította a villamos energiáról szóló törvényt is.
A vallásszabadság napjává nyilvánította az Országgyűlés január 13-át, annak évfordulóját, amikor az erdélyi országgyűlés 1568-ban elfogadta a tordai vallásügyi törvényt.
Az előterjesztésről, amelyet mind az öt frakció támogatott, 142 igen szavazattal, egyhangúlag döntött a Ház.
A jogszabály szerint az Országgyűlés tagjai, "azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásból igyekszünk megérteni", emlékezni kívánnak a tordai vallásügyi törvényre, amely a világon először foglalta jogszabályba a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot.
A jogszabály azt is tartalmazza, hogy a tordai törvényben foglalt eszmeiség, a közösség vallási önrendelkezése a modern demokrácia egyik előzményeként is értékelhető, amelyet méltán tekinthetünk a keresztény Európa egyik alapértékének.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...