A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot
2021. november 16. kedd 12:29

A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot, amely idén minden eddiginél nagyobb összeget, 80 ezer forintot jelent - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Novák Katalin a videóban emlékeztetett: a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően negyedik alkalommal kapnak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - özvegyi nyugdíjban és rokkantsági ellátásban részesülők, valamint az árvaellátásra jogosultak is - nyugdíjprémiumot.
Idén az összes, 2,5 millió érintett a maximális 80 ezer forintot kapja meg, így ez 200 milliárd forintos támogatást jelent az érintetteknek - emelte ki.
Tudatta, hogy akik átutalással kapják nyugdíjukat, már mind megkapták a prémiumot, és azoknak a többsége is kézhez kapta már az összeget, akiknek a pénzt a postás kézbesíti.
Akinek még nem érkezett meg a nyugdíjprémium, a következő napokban megkapja - tette hozzá.
A miniszter azt mondta: a kormány továbbra is azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság erős legyen, és ebből minél többet érezhessenek a nyugdíjasok is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...