A nyitott társadalmakról is tárgyal Soros Brüsszelben
2018. április 13. péntek 15:25

Soros György jövő hétfőn Brüsszelben megbeszélést folytat Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.
Szkínasz újságírói kérdésre hangsúlyozta: mint ismeretes, Soros és Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről.
Az eszmecserék egyebek mellett arra adnak lehetőséget, hogy megbeszéljék, hogyan lehetséges összetartani az uniós tagországokat.
A holland, szociáldemokrata politikus február elején újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató. A megbeszéléseken hangsúlyt kap a jogállamiság, a nyitott társadalmak, a demokrácia melletti határozott elkötelezettség, valamint az, hogyan lehet megerősíteni Európa egységét.
Aláhúzta: ez nagy feladat, és Soros György is Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- 11 milliárd forintnyi...