A nemzeti oldal hátát látja az ellenzék, de csak messziről
2018. február 24. szombat 13:30
Másfélszer többen szimpatizálnak a kormánypártokkal (a teljes felnőtt népesség körében 40 százalék), mint az ellenzékkel együtt - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Idők számára készült kutatásában, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel.
A kutatás február 3. és 21. között készült 2000 ember megkérdezésével. A felmérés eredményei szerint a teljes népesség körében a Jobbik tábora változatlanul 7 százalék, ami a ciklus legrosszabb eredménye a párt számára. Az MSZP-Párbeszéd szimpatizánsainak aránya továbbra is 5, a DK-é pedig 4 százalék, míg az Együtt és a Liberálisok tábora 1-1 százalék. Az LMP hibahatáron belül, egy százalékponttal erősödött és 4 százalékon áll, a Momentummal változatlanul 2, a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal pedig 1 százalék szimpatizál.
A Nézőpont Intézet szerint a rejtőzködők között ezúttal csak 2 százalék a kormányellenesek aránya.
A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve a Fidesz-KDNP-re 54 százalék szavazna, ezen a bázison is lényegesen többen, mint az ellenzéki pártokra összesen - írták. A Jobbikra a biztos szavazók körében változatlanul 13 százalék szavazna, ami jóval elmarad a párt 2014-es listás választási eredményétől (20,7 százalék).
A baloldalon továbbra is hármas holtverseny van, a pártpreferenciák változása nélkül: az MSZP-Párbeszéd listára a biztos szavazók körében 10, míg a DK-ra és az LMP-re 8-8 százalék szavazna. A parlamenti küszöb alatti pártok közül a Momentum szavazataránya 3, a Magyar Kétfarkú Kutya Párté 2, míg az Együtté és a Liberálisoké 1-1 százalék lenne - áll a felmérés eredményeit ismertető közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról