A negyven évig nőként dolgozottakat illeti meg a nők 40 kedvezmény
2023. július 13. csütörtök 12:41

- A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását kezdeményezi Semjén Zsolt (KDNP) és Gulyás Gergely (Fidesz): a kormánypárti politikusok rögzítenék, hogy kizárólag azokat illeti meg a "nők 40" kedvezményes nyugdíjjogosultság, akik 40 évig nőként dolgoztak.
Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett törvényjavaslat szerint a módosítás egyértelművé teszi azt, ami "a jogalkotó eredeti szándéka és a józan ész alapján" eddig sem volt kétséges, hogy a "nők 40" kedvezményes nyugdíjjogosultság azokat illeti meg, akik 40 évig nőként dolgoztak, illetve vették igénybe azokat a társadalombiztosítási jogosultságokat, amelyeket a magyar állam gyermekvállalás esetén a nőknek biztosít.
A javaslat indoklásában kiemelték: az Alaptörvény egyértelműen rögzíti, hogy Magyarország a születési nemet tartja számon. Ezért eleve nem lehetséges semmilyen a biológiai determinációval ellentétes változás figyelembevétele, de még a magyar szabályozástól idegen, a nemváltást szinte már tetszés szerint lehetővé tévő országokban is elképzelhetetlen, hogy egy, a nők társadalomban játszott kiemelkedő szerepét elismerő jogosultság visszaélésszerűen járhasson azoknak is, akik adott esetben férfiként 39 év munkaviszony után hirtelen nőnek érzik magukat.
Kitértek arra is, hogy a módosítást a folyamatban lévő és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Frontális karambolhoz riasztották a...
- Esővel, széllel kezdődik a hét, aztán...
- Sorházban csaptak fel a lángok, egy...
- Két baranyai város kerül a NAV...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Fontos határidő közeleg, több...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Baranyában is újra szállást keres a...

