A magyar fejlesztésű drón kötelékrepülésre is alkalmas
2023. július 12. szerda 11:57

Kötelékben is képes repülni az a magyar fejlesztésű drón, amit nemrégiben mutattak be - mondta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos szerdán az M1 aktuális csatornán.
Porkoláb Imre azt mondta, hogy a sugárhajtású, 65 kilogrammos ProTAR drón, amelyet egy katapultról indítanak, képes társaival kommunikálni és együtt repülni velük.
A drón képes egy támadó repülőgép jeleit szimulálni, így a légvédelmi katonák kiképzésében jelentős szerepe lesz - tette hozzá.
"Nagyon fontos, hogy a földön zajló műveleteket úgy tudjuk támogatni, hogy egyébként a levegőt uralni tudjuk (...), éppen ezért fontos, hogy meg tudjuk védeni hazánk légterét" - fogalmazott a biztos.
Porkoláb Imre beszélt arról is, hogy a technológia fejlődésével az autonóm rendszereknek egyre kiemeltebb szerep jut: régen a harci repülőgépek maguk szimulálták a támadó felet, most viszont ezeknek a drónoknak jut ez a feladat.
Ez jelentősen csökkenti a kiképzés költségeit, és ha a szimuláció - például a kötelékrepüléssel - még élethűbbé válik, akkor felkészítés is komplexebbé, hatékonyabbá válhat - fejtette ki a miniszteri biztos.
A drón fejlesztése - amelyben a hadsereg modernizációs intézete is részt vett - több évig tartott, és a végtermék megfelel a Magyar Honvédség igényeinek és a haderőfejlesztés céljainak.
Porkoláb Imre reményei szerint a drón a nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, s valószínűleg feltűnik majd a külföldi bemutatókon, gyakorlatokon, de akár más hadseregekben is.
Kérdésre elmondta azt is, hogy a magyar hadiipart majdnem a "nulláról kellett újjáépíteni", mostanra viszont már a legnagyobb hadiipari cégek érdeklődnek a Magyarországra való településről.
MTI - Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Jelentkezőket várnak a...
- Hágendorn József szerint alig...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...

