A lengyel kisebbség kiáll Molnár Oszkár mellett
2009. november 03. kedd 13:52
"A polgármester úr ügyét megvitattuk a lengyel kisebbségi önkormányzatok elnökeivel és e beszélgetésünk alapján kérem az egész ország lengyel kisebbsége nevében, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben, nagy elkeseredésében elhangzott szavaiért ne büntessenek, ne hurcoljanak meg olyan embert, aki hosszú évek során tettekkel bizonyította a kisebbségekhez fűződő barátságát és segítőkészségét" - olvasható a lengyel kisebbség országos elnöke, Csúcs Lászlóné által aláírt levélben.
Borsodban 12 településen működik lengyel kisebbségi önkormányzat. A magyarországi lengyelség emlékhelyének tekintett - az 1941-43-ban hatósági parancsra lerombolt - Derenk falu lakói telepedtek le egyebek mellett Emőd-István majorban, Ládbesenyő-Andrástanyán, Büdöskútpusztán, Martonyiban, Mezőnyárádon, Sajószentpéteren, Szendrőben, Tiszaszederkényben, Tóharaszton, Vattán és a mai Szlovákia néhány településén.
A levélben azt közölték: mind az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, mind a Borsod-Abaúj-Zemplén-megyei lengyel kisebbségi önkormányzatok évek óta mindig számíthattak Molnár Oszkár segítségére, támogatására.
Mint hozzátették, ez sokszor jó ötletekben is megmutatkozott, például annak kapcsán, hol, mikor lehet pályázni a "derenki múlt ápolására" és az ott élő szegény emberek megsegítésére. "Tudjuk, hogy nem csak a lengyel kisebbség sorsát viselte szívén, hanem mindig is nyitott volt a kisebbségek problémái felé" - írták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Nem kell félni az ártalmatlan...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Szomorú húsvétja volt egy pécsi...