A Jobbik megvédené a hungarikumokat
2011. április 07. csütörtök 13:09
A Jobbik módosító javaslatok "tömkelegét" fogja benyújtani a kormányzat készülő hungarikum törvénynek nevezett csomagjához, hogy az "ordító hiányosságokat pótolják" - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel ellenzéki képviselő.
A jobbikos politikus hangsúlyozta az "elmúlt 20 évben a kormányok hazaárulásban egymást váltották azzal, hogy beengedték a multinacionális vállalatokat a hungaricumok piacára."
Z. Kárpát Dániel szerint ennek köszönhető, hogy ma már sok magyarnak tűnő nevű, vagy csomagolású terméket gyártó cég valójában vagy nem magyar tulajdonban van, vagy a terméket nem is Magyarországon gyártják. A Jobbik kezdeményezni fogja a génmódosított élelmiszerek szabályozásának súlyos szigorítását, amelyet bár ma Magyarországon élelmiszer formájában nem, de a takarmányozásban lehet használni, így eljut az emberekhez is.
További újdonság lenne a Jobbik szerint, hogy szigorítanák egy-egy termék címkézését is: minden terméken a jelenleginél sokkal nagyobb méretben kellene szerepeltetni a származási országot. Ezen kívül az ellenzéki párt tervei szerint a vásárlók megtévesztésére alkalmas jelöléseket is megszüntetnék, így a nem magyar termékeken szereplő piros-fehér-zöld, vagy egyéb magyar termékre utaló ábrák esetén elrettentő összegű bírságot szabhatna ki a versenyhivatal vagy a fogyasztóvédelem.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

