A Jobbik Hejőszalontán demonstrált a "cigányterror" ellen, a jogvédők tiltakoztak
2011. április 02. szombat 20:19
"A cigányok által elkövetett bűnök, a hozzájuk köthető terror" ellen demonstrált fáklyás felvonulással a Jobbik szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőszalontán, ugyanakkor az LMP és több civil szervezet a Jobbik megmozdulása ellen tiltakozott ugyanott; a településen és környékén a rendőrség nagy erőkkel volt jelen.
Hejőszalontán március 22-én megöltek egy 50 éves nőt, a Jobbik szerint a tettes cigány származású.
A demonstráción a Jobbik több országgyűlési és térségi képviselője részt vett, valamint sok száz, a párttal szimpatizáló tüntető, akik közül többen a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájához hasonlító öltözetben jelentek meg.
A rendezvényen a Jobbik felszólalói azt mondták: a kormány nem hajlandó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei emberek problémáival foglalkozni. Szerintük "sokadik gyilkosság köthető cigányokhoz", ezért követelik a kormánytól, hogy végre vegye komolyan az itt élők problémáit, és "járjon le az a két hét", amit a rendteremtésre ígért a kabinet.
A Jobbik képviselői azt is követelték, hogy a rendőrség kezdjen statisztikát vezetni a bűnelkövetők etnikai hovatartozásáról.
Hejőszalontán, a település cigányok lakta részén civilek vették körbe a romák házait, védve a benne élőket a Jobbikos demonstrációtól. Ott voltak a jogvédő Amnesty International képviselői, valamint az LMP képviselői, aktivistái is.
Az LMP az MTI-hez eljuttatott közleményében azt hangsúlyozta: a kormány Gyöngyöspata után még egyszer nem hagyhatja cserben a rá bízott ország egyetlen négyzetcentiméterét sem, és szolidaritásukat fejezték ki a helyi roma közösséggel, amelyet a Jobbik bűnbakként kezel és erődemonstrációval akar megfélemlíteni.
A rendőrség már kora délutántól nagy erőkkel volt jelen Hejőszalontán, a demonstrációkra érkezőket igazoltatták. A községben feszült volt a hangulat, de rendbontás nem történt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen március 22-én történt gyilkosság elkövetőjét és társait a rendőrség elfogta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Ismét elhalasztották a szombatra...