A gyerekek és a családok az elsők a kormány számára
2018. május 28. hétfő 10:29

Az új kormány számára is a gyerekek és a családok az elsők - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár elmondta, 2010 óta nem volt olyan év, amikor ne bővültek volna a családi támogatások. Ezek között említette a családi adókedvezményt, a babakötvényt, a csokot, a gyed extrát és a munkahelyvédelmi akciótervet.
Magyarország egyre családbarátabb ország, és a saját lábunkra állva tudjuk ezt megtenni, hiszen a költségvetésben tudtuk megduplázni a támogatásokat - mondta az államtitkár, kiemelve, hogy míg 2010-ben ezermilliárd forintot fordítottak erre a célra, idén már kétezer milliárdot.
A balliberális kormány idején spórolni akartak a családokon, például iskolákat zártak be, elvették a gyes egyharmadát, s még számtalan helyen szűkítettek vagy elvettek lehetőségeket a családoktól - fűzte hozzá.
Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a kormány akciótervet szeretne készíteni, amely tovább bővíti a családok támogatását, és erről - nemzeti konzultáció keretében - megkérdezik az érintetteket is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...