A főbírójelölt úgy döntött, nem lép vissza
2008. május 14. szerda 10:31
A strasbourgi emberi jogi bíróságról az idén januárban hazatért Baka kijelentette: nem gondolja, hogy azért támogatja az államfő, mert korábban egy intézetben dolgoztak. Más-más osztályon tevékenykedtek, és csupán köszönő viszonyban voltak.
A főbírójelölt sajnálatosnak tartja, hogy amint a jelölés híre február végén kiszivárgott, azonnal megkezdődtek a találgatások, és bár kívülről jött emberként alig ismerhetnek, sokan siettek véleményt mondani. Most úgy érzi magát, mintha egy lövészárokban állna, mert rá vetül a bíróságok - eddig jórészt csak a házon belül megmutatkozó - megosztottsága, amely a talán soha ki nem beszélt problémák és feszültségek miatt alakulhatott ki.
A lap felvetésére, miszerint az OIT-ben elszenvedett kudarc és a személye ellen irányuló támadások miatt nem lenne-e jobb megoldás, ha visszalépne, Baka kijelentette: ezen nem gondolkodott. Eltökéltségének oka, hogy a mellette kiálló táblaelnökök mellett sok más bíró is támogatásáról biztosította.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága ma hallgatja meg Bakát, de érdemi döntést a testület nem hoz. Így egyelőre az sem derül ki, hogy a pártok támogatják-e őt. A jobboldali ellenzék ugyan jelezte, hogy alkalmasnak tartja a főbírói poszt betöltésére, de a szocialisták még hezitálnak, az SZDSZ pedig elutasítja.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...