A Fidesz szerint nem látszanak a kilábalás jelei
2009. október 20. kedd 16:58
"Nemhogy nem voltak képesek kezelni a válságot, de még arra sem képesek, hogy a válság intenzitását csillapítsák" - tette hozzá. Leszögezte: Bajnai Gordon - aki szerinte gazdasági miniszterként személyesen is felelős volt a magyar gazdaság rossz teljesítményéért az elmúlt években - most miniszterelnökként sem képes megtalálni az ellenszerét a gazdasági válságnak.
A frakcióvezető szerint a kormányfő talán nem is keresi igazán az ellenszert, hiszen cinizmus és tájékozatlanság keveredik a szavaiban, amikor arról beszél, hogy az elmúlt tíz év halogatott reformjait kell most meglépni. Tíz évvel ezelőtt Magyarországnak semmilyen gazdasági és szerkezeti problémája nem volt - jelentette ki Navracsics Tibor.
Úgy látja: egy hivatalban lévő miniszterelnöktől nem megfelelő reakció azt mondani, hogy a magyarok már úgyis hozzászoktak a válságokhoz, ezért jól kezelik azokat.
Mint mondta, sorra érkeznek adatok, amelyek bizonyítják, hogy nemcsak a gazdaság, de a magyar társadalom is súlyos válságba került. Példaként említette, hogy míg tavaly összesen 11.504 cég ellen indult csődeljárás, idén év végére ezt a számot 15 ezerre becsülik. Kiemelte még a reálkereset drámai csökkenést, amely a magyar középosztályt érinti.
Jó irányba mozdult el a magyar gazdaság az elmúlt fél év alatt - reagált Szollár Domokos kormányszóvivő Navracsics Tibor sajtótájékoztatójára.
A szóvivő leszögezte: a pozitív változásokat mutatja az is, hogy míg márciusban egy euró 310 forintba került, ma ez a szám 266 forint, azaz 16 százalékkal lett értékesebb a magyar fizetőeszköz az elmúlt fél év során. Hozzátette: ez idő alatt a jegybanki alapkamat 9,5 százalékról 7 százalékra csökkent.
Szollár Domokos külföldi elemzőkre hivatkozva közölte: a Bank of America-Meryll Lynch szerint két év múlva robosztus növekedésnek indulhat a magyar gazdaság; a Merill Lynch azt mondja, hogy a recesszió végére Magyarországé lehet a legerősebb költségvetés a világon.
A Standard and Poor's negatívról stabilra javította az ország adóskockázati besorolását, a JP Morgan egyik friss elemzésében pedig az áll: Magyarországon lehet elsőként euró az erre váró régiós országok közül.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnaptól élesben működik a késési...
- Már nem Müller Cecília az országos...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nagy bulival, örökifjú pécsi és...
- A vásárcsarnok bérlői szerint nem...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...