A Fidesz szerint a baloldal okozta a devizahitel-válságot
2017. október 30. hétfő 18:09

A Fidesz-frakció válaszolt Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetőjének felvetéseire. Úgy vélik, a devizahitel-válságot a baloldal hozta a magyar családok nyakára, ezért nem csoda, ha a szocialisták saját pártirodáikba bujkálva megfutamodnak a parlamenti vita elől.
A nagyobbik kormánypárt hétfőn arra reagált, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közölte, az MSZP fogadóórára hívja jövő hét hétfőre a devizahitel-károsultakat ahelyett, hogy pótcselekvésként részt venne az erről a problémáról tartott parlamenti vitanapon.
A Fidesz-frakció MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, "Gyurcsány és a szocialisták" megszüntették az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési kedvezményeket, felszámolták az állami támogatású lakáshitelezést és azt, aki otthont szeretett volna, kockázatos banki devizahitelekbe kényszerítették.
Hozzátették: 2010-ben már több mint egymillió család fuldoklott devizahitelben.
A közlemény szerint a baloldal mégis az út szélén hagyta volna őket, hiszen nem támogatták a kormány devizahiteleseket segítő intézkedéseit. A Fidesz-KDNP-kormány intézkedések sorozatát hozta a bajba jutott családokért: létrehozták az árfolyamgátat, elszámoltatták a bankokat, forintosították a devizahiteleket, lezárták a devizahitelek korszakát, elindították az otthonteremtési programot, és már a parlament előtt van a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló javaslat is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...