A Fidesz 450 milliárdot csoportosítana át
2009. október 14. szerda 09:48
Varga Mihály elmondta: a Fidesz összesen több mint 1.370 módosító indítványt nyújtott be a jövő évi büdzsé tervezetéhez, ebből a központi módosító javaslatoknak 450 milliárd forintos az összhatása; ennyit pénzt csoportosítanának át főként a jövő évi tartalékok terhére az általuk preferált területekre.
Az ellenzéki párt készített egy 175,8 milliárd forintos önkormányzati csomagot, amelyben az oktatási, szociális, egészségügyi normatívákat, illetve a helyi közlekedés támogatását próbálja rendezni - közölte Varga Mihály.
Hozzátette: emellett egy 230 milliárd forintos gazdaságélénkítő-munkahelyteremtő és egy 45 milliárd forintos, az egészségügyet érintő csomagot nyújtott a Fidesz.
A gazdaságélénkítő csomag részleteiről szólva az alelnök kiemelte, hogy a párt gazdaságfejlesztésre 200 milliárd, turizmusélénkítésre 5 milliárd, az energiahatékonyság javításárára pedig 10 milliárd forintot szánna, a munkahelymegtartást elősegítő, a kis- és közepes vállalkozóknak nyújtandó támogatásra pedig 15 milliárd forintot.
A fideszes indítványok forrásoldaláról szólva Varga Mihály kiemelte, hogy az átcsoportosítások fedezetéül a tartalékok, illetve a kormány hiteltelensége miatti magasabb kamatfelár szolgálna. Hozzátette: ennek értelmében az adósságszolgálatból 50 milliárd forintos kamatkockázati tartalékot vonnák el, míg 71 milliárd forintot a céltartalékból, 79 milliárd forintot pedig a stabilitási tartalékból.
Varga Mihály kiemelte: összesen 300 milliárd forintot csoportosítanának át a tartalékokból; de elvonnák a 40 milliárdos informatikai fejlesztésre fordítandó összeget, s elvonnának 12 milliárd forintot a központi irodabútor-beszerzésből is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Durva zivatarok csaphatnak le...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- A munkáltató által vállalt béremelés...
- Több száz programmal várják a...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Az összes baranyai járásra riasztást...