A baloldali pártok nem tudnak új támogatókat megszólítani
2017. október 29. vasárnap 12:46
Farkas Örs politikai elemző szerint a baloldali pártok addig nem tudnak új támogatókat megszólítani, amíg azzal foglalkoznak, hogy milyen módon kerüljenek hatalomra, és nem az ország ügyeivel.
Az elemző az M1 aktuális csatornán vasárnap arról beszélt, a baloldali szereplőket mindig az aktuális közvélemény-kutatások befolyásolják: amelyik szervezetet magasabbra mérik, az elhiszi magáról, hogy bekerülhet a parlamentbe, ezért kimondja, hogy szeretne önállóan indulni, de ha csökken a támogatottsága, akkor az együttműködés felé fordul.
Hangsúlyozta: amíg a baloldali szereplők kizárólag arról beszélnek, hogy a választásokon hogyan szerepelnek, és nem arról, hogy a magyar embereknek mi lenne a jó, mit szeretnének változtatni az ország politikáján, amennyiben kormányra kerülnek, addig nem tudnak új támogatókat megszólítani.
Közölte: az év elejéhez képest nagyjából ugyanakkora a tábora a baloldalnak, azon belül osztozkodnak a pártok. Hozzátette: az MSZP "kifejezetten mélyre került", Botka László visszalépése nem segítette a megítélését, ennek mentén a DK és az LMP erősödött.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...