70 milliós állami támogatás Palikéknak
2009. augusztus 19. szerda 11:42
A Honvéd Dream Team terepralicsapatot még tavaly hozták létre, az idén januárban pedig önálló szakosztályként építették be a BHSE sportközösségeibe. A csapat támogatását ezek után úgy oldották meg, hogy a pénzt nem közvetlenül a terepralisok kapták, hanem a BHSE költségvetését emelték meg kilencvenmillió forintról 160 millióra - olvasható a cikkben.
A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy míg a honvéd sportegyesület tizenegy eddig is működő szakosztályának az elmúlt években kevesebb mint százmillió jutott a Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetéséből, addig a Palik által edzett Honvéd Dream Teamre mindössze húszmillióval költenek kevesebbet. A BHSE a terepralisok felkészítési és egyéb feladataira a Hernádon székelő Honvéd Dream Team Kft.-vel köt az idei évben megállapodást, a hetvenmilliós minisztériumi támogatás egy része így a társasághoz vándorol. A lap információi szerint a szakosztálynak még saját tereprali autója sincsen, a jelenleg használt Nissant - Palik László régi járművét - pusztán kölcsönzik.
A céget tavaly novemberben Palik László és Pócsik László alapította, de 2009 februárjától már mások irányítják. A HM a lap megkeresésére elismerte, hogy 2009-ben valóban 160 millió forinttal támogatja a BHSE-t, a támogatás egyes szakosztályok közötti megoszlására vonatkozóan azonban a lappal azt közölték: a szaktárca ebben nem illetékes tájékoztatást adni. A HM válaszában ugyanakkor utalt arra is, hogy az egyes szakosztályok működéséről a szakosztályok elnökei hivatottak felvilágosítást adni, a BHSE tereprali szakosztályának elnöke pedig nem más, mint Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke.
A lap azt is közli, hogy az ügyben Palik László és Lázár Jánost is szerették volna elérni - az előbbit azonban hiába keresték telefonon, az utóbbi pedig egy fontos tárgyalása miatt lapzártáig nem tudott nyilatkozni.
fn.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...