Tetőzött a Duna Mohácsnál, gyorsan csökken a vízszint
A folyón levonulót kisebb árhullámnak nincs utánpótlása, Mohácsnál a csütörtöki tetőzés után jövő kedden már csaknem másfél méterrel kisebb víz várható. Az előrejelzésnek megfelelően csütörtökön tetőzött Mohácsnál a folyón levonuló árhullám, megközelítve a 400 centiméteres vízállást.A nagyobb víznek nincs utánpótlása, így gyors apadás várható, jövő keddre mintegy másfél méterrel is csökken a vízszint.
Egy teljes kábítószerterjesztő-hálózatot számoltak fel a zsaruk Baranyában - Videó!
A pécsi nyomozók egy másfél évig tartó nyomozást fejeztek be a napokban. Az ügynek összesen 31 gyanúsítottja van. A dílerek és a fogyasztók közötti bűnös láncolatnak különböző szintjei voltak. A rendőrök a rajtaütéseknek köszönhetően összesen mintegy 15 000 adag kábítószert vontak ki a forgalomból, melynek feketepiaci értéke közel 65 millió forint. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a tavalyi év első félévében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi osztálya egy akciósorozat eredményeként a...
Újabb három balesetet okoztak a megyében ittas sofőrök
Baranya megye közútjain az elmúlt héten összesen 42 baleset történt. Közülük 10 személyi sérüléssel járt. A sérüléses balesetek közül 5 eset súlyos sérüléssel, szintén 5 eset könnyű sérüléssel végződött. Ittasság gyanúja három balesetnél merült fel. Az idei évben már 36 sérüléssel járó balesetet okoztak ittas állapotban.Az elmúlt héten a sérüléses balesetek legfőbb oka a sebesség nem megfelelő megválasztása és az elsőbbségi szabályok figyelmen kívül hagyása volt.
Ismét több száz új...
Az előző héten országszerte 4397, Baranyában 338 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 185 816-ra nőtt az...
Égő családi házhoz...
Kigyulladt egy lakóház Homorúdon, a Petőfi utcában. A mintegy százhúsz négyzetméter alapterületű épület egyik helyisége...
Szebényben is fogtak el...
A szolgálatot teljesítő rendőrök kedden 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 258 határsértőt tartóztattak fel és 165...
Két gyerek rabolt ki egy...
A rendőrök elfogták azt a két fiatalkorút, akik elvették egy idős nő táskáját Pécsett. Kifosztás bűntettének...
Ezen a héten sem állnak le...
A NAV baranyai munkatársai december 27. és január 1. között kedden Pécsett, a belvárosi vendéglátóhelyeken ellenőriznek,...
A két ünnep között is...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Sellye, Ormánság Egészségközpont (Bodonyi N.u....
Videóüzennetel fordult a hívekhez a Pécsi Egyházmegye főpásztora, Felföldi László
A Megváltó születésének ünnepe alkalmából Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke videóüzenetben fordult a hívekhez. A főpásztor Istentől áldott karácsonyt kívánt. A főpásztor a videóban elmondta, rendkívül fontos, hogy szépen éljük meg, örömmel, jósággal, lelkesedéssel a karácsonyt. A püspök azt kívánja ebben a különlegesen nehéz időszakban, hogy ne engedjük el az ünnepnek a mélyét.Lehet, hogy sok minden hiányzik ehhez, lehet hogy egyedül vagyunk, lehet, hogy nem kaptuk meg azt a lehetőséget, amire vágytunk, azt a szépséget, azt az anyagi lehetőséget, de kell,...
Nyugdíjas kollégáit köszöntette a megye rendőr-főkapitánya
Karácsony alkalmából ajándékcsomagot adott át a főkapitány a négy legidősebb nyugdíjas kollégának. Dr. Szijártó István rendőr ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője pénteken otthonukban látogatta meg a főkapitányság négy legidősebb, nyugállományban lévő volt határőr, illetve rendőr kollégáját.A megyei rendőrfőkapitány a találkozón méltatta a nyugdíjas kollégák szolgálatban eltöltött éveit, majd karácsony alkalmából egy-egy ajándékcsomaggal köszöntötte az idén 92 éves kollégákat, Tóth Ferenc, Kiss András, valamint Plósz Sándor nyugalmazott határőr...
Elfogtak egy dunaszekcsői betörőt a mohácsi rendőrök
A mohácsi rendőrök csütörtökön egy 42 éves dunaszekcsői férfit állítottak elő a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták. A nyomozók azzal gyanúsítják a férfit, hogy december 2-a és 4-e között egy dunaszekcsői családi ház hátsó kerítésének ajtaját leemelte, majd bement az ingatlanhoz tartozó kazánházba, illetve nyári konyhába, és onnan különböző szerszámgépeket - többek között flexet, fúrógépeket -, valamint késeket, és egy láncfűrészt is eltulajdonított. A bűncselekménnyel több mint 200 ezer forint kárt okozott a sértettnek.A rendőrök az eltulajdonított értékek...
Újmohácson is...
A szolgálatot teljesítő rendőrök csütörtökön összesen 167 határsértőt tartóztattak fel és 154 főt megakadályoztak a hazánk...
Ajándékcsomaggal köszönték...
A sokéves hagyományt folytatva ajándékcsomagokkal köszönte meg a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a mentőszolgálat...
Pécsi gyermekgyógyászt...
Első Magyarországon élő és tevékenykedő tagként az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HungarianMedicalAssociation of America,...
Elkészültek a mohácsi...
Újabb, igen fontos lépéssel kerültünk közelebb a mohácsi Duna-híd megvalósításához, elkészültek ugyanis a létesítmény és a...
Pécsi virológusok:...
Beigazolódott az előzetes prognózis: az idei influenzajárvány korábban jött, és az eddigi tapasztalatok szerint intenzívebb is...
Hetvenmillió forintból...
Megújul a csaknem száz esztendeje alapított mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum állandó kiállítása hetvenmillió forintból, a...
Nem változtak érdemben a járványügyi adatok, még mindig sokan fertőződnek meg
Nem mutatnak különösebb változást a járványügyi adatok: az előző héten országszerte 5170, Baranyában 317 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 181 419-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon azt írták: Meghalt a múlt héten 59, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 48 439-re emelkedett. A gyógyultak száma 2 118 911, az aktív fertőzötteké 14 069. Jelenleg 1044 koronavírusos beteget...
Három, korábban bezárt posta ismét kinyit Pécsett
Rövidesen három, korábban bezárt postahivatal nyit újra a pécsi helyhatóság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a baranyai megyeszékhelyen - közölte az önkormányzat kedden az MTI-vel. Azt írták, hogy a keleti városrészben lévő Puskin téri, a lakótelepekkel tarkított déli városrészben lévő Illyés Gyula utcai, valamint a hirdi postahivatal újranyitását és másfél éven át tartó üzemeltetését a szolgáltató és az önkormányzat közös finanszírozásában, összesen 81 millió forintos városi támogatás mellett valósítják meg a...
Talált bankkártyával vásárolgatott egy társaság
A rendőrök egy férfit és két nőt hallgattak ki gyanúsítottként. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy december 15-én elhagyta a bankkártyáját, amivel azóta valaki többször is fizetett. A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a kártyával összesen több mint 40 ezer forintot költöttek el Versenden, Szajkon és Bólyban.A nyomozók beazonosították azt a férfit és a két nőt, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók, majd elfogták és előállították őket a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták őket gyanúsítottként.Ellenük csalás bűntettének...
« Előző
4326 | 4347 | 4368 | 4389 | 4410 | 4431 | 4452 | 4473 | 4494 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Továbbra sem látogatható az...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Faggyal, havazással és széllel...

