Kilencen sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain
Baranya megyében az elmúlt héten összesen 29 közlekedési baleset történt, amelyből hat személyi sérüléssel járt, 23 pedig anyagi káros volt. Ezek során összesen kilencen sérültek meg, hatan könnyebben, míg hárman súlyosan. Ittasság gyanúja egy esetben sem merült fel.A legjellemzőbb baleseti okok az elsőbbség meg nem adása, a gyorshajtás, továbbá a szabálytalan kanyarodás és a gyalogos hiba volt.
Díjeső a tánc világnapján: a Pécsi Balett négy művészének munkáját ismerték el!
A tánc világnapja alkalmából a Magyar Táncművészek Szövetsége idén is díjazta a hazai táncszakma kiválóságait. A díjak átadása - a fennálló veszélyhelyzet miatt - egy későbbi időpontban megrendezésre kerülő gálaesten történik majd, remélhetőleg ősszel.Idén is több rangos szakmai díjat kaptak a Pécsi Balett társulatának művészei.Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán- és Seregi-díjas koreográfus, művészeti vezető Az évad legjobb alkotója,Koncz Péter magántáncos modern-kortárs kategóriában - pályája során második alkalommal - Az évad legjobb férfi...
Kivizsgálása közben lopkodott egy pécsi férfi a kórházban
A Pécsi Járási Ügyészség többek között kifosztás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, akit miközben a kórházban vizsgáltak, lopott. A férfit 2019 júniusában az éjszakai órákban Pécsett kórházba szállították ellátás céljából.A vádlottat a vizsgálóban rövid időre egyedül hagyták, amit kihasználva a vizsgálóbanelhelyezett egészségügyi kártyaleolvasó eszközt ellopta.A vizsgálatot követően a kórház egyik osztályára ment, ahol az egyik kórteremből -kihasználva, hogy az ott lévő beteg alszik - ellopta annak telefonját és vércukormérőkészülékét.Ezt követően a...
Öt évet kapott az Udvarnál...
A Pécsi Törvényszék a kedden megtartott tárgyaláson egy szerb állampolgár vádlottat különösen jelentős mennyiségű...
Koronavírus: országos,...
Reprezentatív minta alapján, több tízezer fő bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd május 1-től Magyarországon a Semmelweis...
Megtetszett, hát eltolta a...
Lopás miatt nyomoznak a rendőrök egy 49 éves férfi ellen Pécsett. Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök...
Pécsett újabb óvodákat...
Pécsett a növekvő igények miatt újabb óvodákat nyitnak meg a gyerekek felügyeletére, Mohács háztartásonként két maszkot juttat...
A jelenlegi állás szerint...
A mai állás szerint a színháznak nincs fedezete a következő havi bérek kifizetésére - mondta Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti...
Legurította a lépcsőn anyja...
A Pécsi Törvényszék hétfőn megtartott előkészítő ülésen a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6...
Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Sásd, Közösségi Ház (Szent Imre u. 25.) április 27. 9:00 - 12:00Villány, Művelődési Ház (Baross Gábor u.11.) április 28. 9:00 - 12:00Kozármisleny, Önkormányzat (Pécsi u. 11.) április 29. 15:00 - 17:00Felsőszentmárton, Kultúrház (Kossuth u. 1.) április 30. 12:30 - 14:00Kétújfalu, Művelődési Ház (Zrínyi u. 30.) április 30. 9:00 - 11:00Állandó véradási lehetőségek:Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3.Hétfő - csütörtök: 9:00 - 17:00Péntek: ZÁRVAHirdetésKomlói...
Fának csapódott egy autó a 6-os főúton
Bicsérd mellett, a 6-os számú főúton egy személygépkocsi az út menti fának csapódott vasárnap. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a káreseményhez. A járműben egy személy utazott, akit a mentőszolgálat szakemberei elláttak és súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. A tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították az autót.
Pécsi garázsban pattant ki a tűzkakas
Tűz ütött ki hétfőn egy garázsban, Pécsett, a Török István utcában. Összehordott szemét égett az épületben. A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat és megkezdték az utómunkálatokat.
Négyen sérültek meg egy...
Villány közelében, egy Bóly irányából érkező személygépkocsi elé kihajtott egy másik autó szombaton. Az ütközés...
Negatív lett a pécsi...
Megérkezett a teszt eredménye. A polgármesteri hivatal közleménye: "Mint ismert, április 23-án, csütörtökön este a...
Hamis brit jogsival...
Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki hamis brit vezetői engedéllyel közlekedett Mohács térségében. Közokirat-hamisítás miatt...Pécsi szakértők szerint a...
Miközben egyes baranyai városokban is elkezdték a gyorstesztek egyre nagyobb számban való alkalmazását, a Pécsi...
Kutyát lopott egy pécsi...
Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki egy pécsi családi ház udvaráról lopott el egy kutyát -...
COVID-19: továbbra is 33...
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is harminchárom fő, igazoltan fertőzött...
Autók mentek egymásba a Villány és Pócsa közötti úton
A balesethez Siklósról riasztották a hivatásos tűzoltókat - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Összeütközött két gépkocsi szombat délután a Villány és Pócsa közötti úton. A balesetet szenvedett járművek műszaki mentéséhez Siklósról riasztották a hivatásos tűzoltókat. Képünk illusztráció.
Vasárnap már nem lesz viharos a szél Baranyában
Éjszakára az ország nagyobb részén csökken a felhőzet, azonban a Dunántúlon, hajnaltájt már az Észak-Alföldön is előfordulhatnak felhősebb körzetek, ám csapadék már nem lesz. Vasárnap erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amely során átmenetileg erősen felhős időszakok is lehetnek, de emellett több-kevesebb napsütés valószínű. A délnyugati vidékeken néhol kisebb zápor kialakulhat, másutt számottevő csapadék nem várható. Az erős, gyakran viharos északnyugati szél szombat kora estétől mérséklődik jelentősebben. Vasárnap már csak időnként élénkülhet meg az északias szél. A...
Mesepályázatot hirdetett a Csorba Győző Könyvtár
A Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtára "KÖRBI MESÉJE" címmel alkotói pályázatot hirdet - adta hírül az intézmény. A pályázat kategóriái: - Körbi meséje - egy elképzelt szituáció, történet illusztrálása, melynek főszereplője Körbi, a könyvtár kabalafigurája. - Dér Adrienn: Körbi és a hú-zós rejtély c. mese - a történet valamelyik jelenetének illusztrálása. Írj te is mesét Körbiről! - egy mese írása, melyben megjelenik a Körbirodalom, mint egyik helyszíne a történetnek, illetve Körbi, a könyvtár kabalafigurája - olvasható a felhívásban.A pályamunkák...
« Előző
10080 | 10101 | 10122 | 10143 | 10164 | 10185 | 10206 | 10227 | 10248 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Paprikajancsit rajzolt a NENYI-re
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Havasi Bertalan a Fidesz szavazóinak:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...

