Pécsett veszélyes levegőt venni: piros jelzés a szálló por miatt

A hideg sem állta útjukat a baranyai enyveskezűeknek
A mínusz húsz fokos hőmérséklet sem tántorította el a Baranya megyei tolvajokat, a rendőrségi jelentés szerint két esetben is történt nagyobb értékű lopás pénteken. Trükkös tolvaj károsított meg egy idős pécsi asszonyt péntek délelőtt. Az elkövető bekéretőzött a lakásba, és kihasználva a kilencven éves asszony idős korát és figyelmetlenségét, hozzávetőleg ötvenezer forintot zsákmányolt tőle. Péntek este egy alsószentmártoni nyitott lakásból tulajdonított el ismeretlen elkövető egy motoros láncfűrészt. A szerszám értéke úgy huszonötezer forint, az ügyben lopás miatt indult..."Nincs szuverén, független Magyarország, és ezt nagyon sok ember észrevette már"

A hétvégén is a havazás és...

Valószínűleg Pécsett is...
Egyes településeken, például Zalaegerszegen és Szolnokon már bevezették a gondozási díjat a városi fenntartású bölcsődékben, sok helyen azonban csak a költségvetés elfogadása után...A pécsi hidegben is...
Tűzifát osztanak a rászorulóknak a Katolikus Karitász és Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai országszerte, a Hit Gyülekezete és szeretetszolgálata is tűzifával, meleg teával,...Féltéglák a derült égből:...

A pécsi szennyvíz még nem...
Nem szűnnek a mínuszok, a rendkívüli hideg nemcsak a vízmérőket és a vezetékeket, hanem a szennyvíztisztító telepek technológiáját is próbára teszi a Tettye Forrásház Zrt. közleménye...A Védelmi Bizottság...
A Védelmi Bizottság az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz. „Felhívjuk az ingatlantulajdonosok és ingatlankezelők figyelmét arra, hogy a napsütés és a nappali...Páva Zsolt elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát
Páva Zsolt polgármester intézkedést rendelt el a szmogriadóval kapcsolatban. "Mint Pécs Megyei Jogú Város polgármestere a 39 /2009. (11.09.) számú önkormányzati rendelet felhatalmazása alapján a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendeltem el február 10-én 6.00 órakor a por légszennyező anyag miatt. A tájékoztató teljes terjedelmében a www.gov.pecs.hu honlapon olvasható. Pécs területén egyidejűleg 3 monitorállomás mérései alapján az elmúlt két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket (75 µg/m3) a szállópor (PM10) légköri koncentrációja. A...Megújult az ügyfélszolgálat a távolsági buszpályaudvaron
Ünnepélyes keretek között adják át a Pannon Volán Zrt. megújult ügyfélszolgálatát február 14-én, kedden 10 órakor. A távolsági autóbusz-állomáson kialakított ügyfélszolgálat a fogyatékkal élők érdekeit is figyelembe véve nyújt korszerű, teljes körű ügyintézést az utazók számára.Pécsett veszélyesen szennyezett a levegő

Lovas szánkázás a Misina...
Lovas szánon csúszhatnak azok a bátor érdeklődők, akik ellátogatnak február 12-én, vasárnap 10 órától a pécs-somogyi Misina Állatmenhelyre. A felejthetetlen élménnyel köszönik meg az...A "Nokia-dobozos Balogh...
Balogh Zsolt volt BKV-főnök, a Hagyó-ügy koronatanúja és egyben egyik vádlottja, az elhíresült Nokiás-dobozos történet kitálalója újra közlekedési céget vezet, ezúttal a pécsi buszok...Pécsett a Hatvannégy...

Mohácson a Dunánál hetven...

Nézze meg, milyen is...

Családi Szolgáltató Központ...

Az év végére a pécsi vasúti vonalon is lesz wifi
A MÁV az északkelet-magyarországi, szegedi és pécsi vonalakon állítja üzembe az átalakított régebbi kocsikat - adta hírül az IT café. A MÁV-START nemrég jelentette be, hogy a tavaly szeptemberben indult kísérleti projekt sikerére való tekintettel további InterCity járatokon is be fogja vezetni az ingyenes wifiszolgáltatást. Jelenleg ezt az ország északkeleti részében közlekedő 3. generációs IC-kocsikban biztosítják csupán. A vasúttársaság kommunikációs igazgatósága az IT café megkeresésére részleteket árult el a szolgáltatás kiterjesztésének várható menetrendjéről. Mint megtudták:...Soron kívüli ülést tart a megyei önkormányzat közgyűlése
A képviselő-testület idei munkatervéről, az önkormányzat hivatala alapító okiratának módosításáról és a 2011. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet módosításáról is döntenek képviselők a Baranya megyei önkormányzat február 14-én, kedden tartandó soron kívüli közgyűlésén. Tiffán Zsolt személyében januártól új elnöke van az önkormányzatnak, emellett az idei évtől kezdődően a területfejlesztés és -rendezés lesz a testület legfontosabb feladata.Tombolt az unoka a mama lakásában
Dührohamot kapott egy fiatalember a nagymamája lakásában szerda este Pécsett. A fiú tört-zúzott, letépett egy szekrényajtót, közben üvöltött és fenyegetőzött. A rendőrök próbálták lenyugtatni, de nem hallgatott a szóra, végül bilincsben vitték el és szabálysértési őrizetbe került.A rovat további témái
- Kezdődik a Téli Ízek Fesztiválja Pécsett
- Egymilliárdos üzlethez jut, aki elnyeri a pécsi közétkeztetést: februárban indul a közbeszerzés
- Annyira szellempártként nyomul a Híd, hogy még Torgyán doktor sem hallott az új erőről
- Tízmilliós támogatás jut a Balokány-liget megszépítésére
- Öt megye károsult: Baranyából is loptak transzformátorokat
- Pécsett is lesz irodája a vidéki pénzügyi tanácsadói hálózatnak
« Előző
36099 | 36126 | 36153 | 36180 | 36207 | 36234 | 36261 | 36288 | 36315 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...