Hatvan évvel ezelőtt halt meg Virág Ferenc
2018. március 03. szombat 13:30

Hatvan évvel ezelőtt, 1958. március 2-án halt meg Virág Ferenc, a Pécsi Egyházmegye huszadik századi történetének nagy formátumú püspöke.
A Pécsi Egyházmegyei Levéltár a weboldalán olvasható írással és képgalériával idézi fel a főpásztor életművét, akinek püspöksége idején, főként a két világháború között, virágkorát élte a vallási élet az egyházmegyében. Egymás után alakultak különböző katolikus egyesületek, imatársulatok, a Karitász is ezekben az időkben kezdett működni.
Két szerzetesrend, a pálosok és a karmeliták is az ő közbenjárására alapítottak kolostort Pécsen. Olyan templomok építése fűződik a nevéhez, mint a Pius-templom, a Pálos-templom, a Pécs-gyárvárosi, a Pécs-kertvárosi, de építtetett templomot Mohácson, Komlón, Dombóváron, és az egyházmegye számos kisebb településén is. Ő szentelte fel 1939-ben az egykori bencés apátság romjain épült Szent Vér-kegytemplomot is Bátán.
Forrás: PEM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyára is kiadták a...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Huszonegy határsértő ellen...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Beugranak fagyizni a héten a NAV...
- Viharokkal, jégesővel érkezik a...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Gyurcsány ötven pécsi katonája
- Hétfőtől nagyon pörögnek a rendőrök...