A diákhitelesek már mobilukon is nyomon követhetik egyenlegüket
Okostelefonokra és táblagépekre is ingyenesen letölthető alkalmazást fejlesztett ki a Diákhitel Központ, mellyel a Diákhitel Direkt szerződéssel rendelkező hallgatók bármikor lekérdezhetik egyenlegüket, hozzáférhetnek üzeneteikhez vagy tájékozódhatnak a hallgatói hitellel kapcsolatos aktualitásokról is. A központ szerint az alkalmazás Android és iOS operációs rendszerekkel ellátott mobileszközökre ingyenesen letölthető. Az applikáció használatának egyetlen feltétele, hogy az ügyfél rendelkezzen aktív Diákhitel Direkt fiókkal. A hallgatók amellett, hogy friss információkat...Meseszép...: a döbrögi vásárba viszi a kicsiket Sors Tamás
Ahol a szegénylegény nagyon furfangos és többször is túljár a dölyfös uraság eszén, nem lehet más, mint Ludas Matyi története. 2014. március 13-án 16:30 órától a Megyervárosi Iskola Illyés Gyula Általános Iskolájában (Málomhegyi út 1.) ezzel a mesével várja a gyerekeket Sors Tamás paralimpiai bajnok úszó, a PTE hallgatója, és a Pécsi Tudományegyetem Táncegyüttese a Meseszép... jótékonysági kampány következő állomásaként. A program végén pedig ismét a mesés tánctanításé a főszerep. A helyszínen 16.00 órától várják a szervezők a mesekönyv felajánlásokat, melyek új vagy...Müller Péter szerint már érezhető a szakmai előrelépés az intézetesítés után a bölcsészkaron

Jól érzik magukat az...

Közös tárlatot szervez a...
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és Általános Orvostudományi Kara Plusz címmel tart bemutatkozó kiállítást március 13-án, csütörtökön 16.30-kor a Széchenyi téri Nádor Galéria és...Kormányablak nyílik a PTE...
A Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János úti tömbjében március 14-én, pénteken 11 órakor ünnepélyes keretek között avatják fel az újonnan nyíló kormányablakot. Az eseményen előbb...A felsőoktatásról tárgyalna...
Párbeszédet kezdeményez az országos listát állító pártokkal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amely személyes egyeztetésre hívja a miniszterelnök-jelölteket, hogy...Március 21-től látogatható...

A pécsi egyetemen...

Pécsre látogat a bohócdoktorok atyja, a világhírű Patch Adams

Az MSZP-s botrányhős, Simon Gábor pénzéről pécsi jogtudósok döntik el, vissza kell-e adnia

Nemzetközi vitaakadémiává alakul át az ICWiP

India törzsi területeit...
A Magyar Földrajzi Társaság Dél-Dunántúli Osztálya által szervezett sorozat következő részében India törzsi területeiről tart beszámolót Dr. Wilhelm Zoltán. A PTE politikai földrajzi,...Életmódváltási programot...
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara és a Coca-Cola Alapítvány közös projektet indít, melynek kiemelt célja a magyar lakosság életmód szokásainak felmérése - regionális szinten...Az Anikó utcai iskolában...
A Meseszép... rendezvénysorozat következő állomásán Pásztó Renáta, a Janus Egyetemi Színház alapító tagja, az egyetem volt hallgatója előadásában élvezhetik a gyerekek A kis hableány...Interjú a régi-új rektorral...

Király Csaba, a PTE docense...

Idén már 3D-ben is...

Ismét indul a PTE csapata a Shell Eco-maratonon

Indul a diplomamentés: évente ezer ragad a PTE-n a nyelvvizsga miatt

Tudományos pályázatot hirdet diákoknak az orvostudományi kar
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara az idei évben 5. alkalommal hirdeti meg középiskolás diákok számára kiírt „Tudomány, ami összeköt" elnevezésű tudományos esszépályázatát biológia, fizika, kémia témakörben. A középiskolás diákok az alábbi témák közül választhatnak érdeklődésük szerint: Kémia: Az izotópok szerepe a gyógyításban. Biológia: A fehérjék titkai. Fizika: Az isteni részecske, avagy mi is az a Higgs-bozon? A pályázatok beérkezési határideje: március 15. A beérkezett pályaműveket a kari Tudományos Diákkör vezető oktatói bírálják el. A...A rovat további témái
- A PTE jogi tanszékétől kérnek szakvéleményt Simon-ügyben
- Legközelebb Besenczi Árpád mesél a PTE kampányában
- Élet a pécsi jogi karon - miért jelentkezz ide?
- Dél-Afrika csodáiról és borzalmairól hallhatunk a PTE-n
- Bódis József lehet továbbra is a PTE rektora, 28 voksot kapott - KÉPGALÉRIA
- Elhunyt Muráth Ferenc, a Babits Gimnázium volt igazgatója
« Előző
1350 | 1377 | 1404 | 1431 | 1458 | 1485 | 1512 | 1539 | 1566 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...