Kuriózum a PTE támogató szolgálata, de kevés az emberük
2011. december 02. péntek 14:54
A Pécsi Tudományegyetemen országosan egyedülálló támogató szolgálat működik, amely a fogyatékos hallgatók tanulását és egyetemi életét hivatott segíteni az épületeken belül és kívül is. Tíz kar közel hatvan diákjáról van szó, akikre így tizenötmillió forint, öt dolgozó és egy speciális autó jut az irodán belül.
A PTE az országban elsőként hozta létre még 2005-ben a szolgálatot, amelynek kötelékébe jelenleg öten tartoznak. Emellett önkéntesek segítik az egyetem fogyatékos hallgatóit - akik nincsenek is olyan kevesen, az ország felsőoktatási intézményeinek úgy nyolcszáz sérültje közül majd' négyszáz a PTE diákja.
Persze nem mindenki szorul segítségre, idén közülük hatvanan kötöttek megállapodást a szolgálattal. Leginkább a szállítási szolgáltatást, a számítógép használatot, ingyenes nyomtatást, fénymásolást és szövegnagyíttatást igénylik, de a kérvények kitöltéséhez szükséges tanulmányi tanácsadást is szívesen veszik.
- Pécsett, eltérően más szolgálatoktól, az önálló életvitel fenntartása és a fogyatékossággal élő személyek otthonában történő speciális segítségnyújtás mellett a tanulási folyamatok segítése is feladatunk - tudatta lapunk munkatársával Szép Sándor, a szolgálat vezetője.
A feladatkör a teljesség igénye nélkül magában foglalja a gyengénlátóknak történő felolvasást, jegyzetek készítését, együtt tanulást, tanácsadást és mindenféle ügyintézést. A szolgálatvezető azonban hangsúlyozta, hogy az önálló életvitel elvének értelmében semmit olyat nem csinálnak meg a hallgató helyett, amire ő maga is képes.
A támogató szolgálathoz Adonyiné dr. Gábori Mária, fogyatékosügyi koordinátor elmondása szerint a szolgálati dolgozók bázisa egy, a BTK-TTK „A" épületében fellelhető százhúsz négyzetméteres teremegyüttes irodahelyiséggel, pihenőszobával, kiskonyhával, akadálymentesített WC-vel. Emellett egy mozgáskorlátozottak számára átalakított kocsival hozzák-viszik az azt igénylőket órákra, vásárolni, szórakozni egyaránt.
A szolgálatot teljes egészében az egyetem finanszírozza, Szép Sándor fejszámolása alapján éves szinten körülbelül tizenötmillió forintot különítenek el a szolgáltatás működtetésére és fejlesztésére. Ebben minden benne foglaltatik: a benzinköltség, a nyomdafesték, a bérezés és egyéb kiadások.
- A jelenlegi legnagyobb problémánk a szállító szolgálatunk szűk keresztmetszete. Egyetlen átalakított autónk van, amely már félmillió kilométert is futott. Komoly nehézséget okoz a hallgatói igények kielégítése ezen a téren - említette.
Mivel szűk kapacitással dolgoznak, erre az egy autóra egy sofőr jut, ezért legalább két nappal előbb jelezni kell az utazási szándékot, hogy minden zökkenőmentesen működjön.
A PTE támogató szolgálatának különlegessége pont abban rejlik, hogy az egyetem működteti. A 2005-ös feltételrendszert, amelynek alapján egyetemi szolgálat működhet, a PTE igénybenyújtása után eltörölték, ezért más városokban csak civil szervezetek által koordinált szolgálat él.
Képünkön: a PTE támogató szolgálatának munkatársa segíti kiszállni az autóból az egyetem egyik fogyatékos hallgatóját.
Mácsadi A. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó a 6-os...
- Átadták a dél-dunántúli németek...
- Narancs figyelmeztetést adtak ki...
- Bizonyított a baranyai zsaruk...
- Ismét kötelező a maszkviselés a pécsi...
- Így vonatozhatunk Pécsről és...
- Vádat emeltek a komlói késes rablók...
- Régi, kincset érő felvételek is...
- Emelkedik a szennyvízben az...
- Bottal vert nőket az utcán egy férfi...