A horvátoknak már sikerült: U2-koncert idén nyáron
A hivatalos online jegyárusító oldalon is ezrével tolongtak a jegyre áhítozók, s ez annyira túlterhelte a rendszert, hogy néhány órára fel kellett függeszteni az eladást. "Egész pályafutásunk során nem láttunk ilyet" - erősítette meg Maja Valjak koncertszervező. Mint mondta, abban reménykednek, hogy sikerül még egy előadást szervezni ZágrábbanA jegyeket éjféltől árulták a neten és reggel 9 órától a boltokban. A 63 ezer darab 250 és 2000 kuna (8160 és 81 600 forint) közötti áron kínált belépő délre az utolsó szálig elfogyott. "Egész életemben erre vártam, és nem...Az IDF diktátorhoz hasonlítja Bokros Lajost
Bokros Lajos sokszor hangoztatja, hogy egyedül neki van programja, de ha valaki elolvassa a nyilatkozatait, azt találja bennük, hogy minden felnőttnek 10 ezer forintos egészségügyi hozzájárulást kellene fizetnie, vagy hogy jogutód nélkül megszüntetne 50 felsőoktatási intézményt. Ez nem egy olyan program, amit egy demokratikus piacgazdaságban megszoktak, hanem egy olyan, amit egy "abszolutista diktátortól szokott meg az ember" - mondta Huber Szebasztián az MDF kampánynyitó rendezvényével egyidőben tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: Bokros Lajos diktatórikus...Horgászás közben infarktust kapott, és megfulladt
Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a kiérkező rendőrök azonosították a partra emelt holttestet. Kiderült, hogy egy 71 éves budapesti lakosról van szó, aki a hét végére érkezett a városba, és még pénteken indult horgászni.Bűncselekményre utaló nyomokat eddig nem találtak, így valószínűsíthető, hogy szerencsétlen balesetről van szó. A vizsgálat tovább folytatódik.Rakétavetővel ment az...
A közlemény szerint a férfi a vállról indítható rakétavetőt Szákszenden, a volt szovjet laktanya közelében, az erdőben találta. A több mint egy méter hosszú rakétavető lövedék nélkül,...Vasárnap kezdődik a nyári...
A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján zárul. A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A...Ketten megsérültek tűzoltás...
Az oltás közben egy férfi mindkét lábán égési sérüléseket szenvedett. A nagykanizsai kórháztól a tűzoltók azt az információt kapták, hogy a férfi testfelületének 30-36 százaléka megégett,...Április 6-tól gyűjtik az...
A választáson listát állítani kívánó pártok március 30-tól vetethetik magukat nyilvántartásba az Országos Választási Bizottságnál (OVB). A választáson csak pártok állíthatnak listát, és...MSZP elnökség: Bokros...
Az MTI információi szerint az elnökségen belül két tábor alakult ki: az egyik támogatná Bokros Lajos miniszterelnökségét, a másik kitartana Takács János jelölése mellett, és ha ez...Útlezárásokba kezd a Gárda...
Közleményük szerint szerint a békési gárdisták március 30-án, hétfőn Szarvason kezdik meg akciósorozatukat, melyet országossá szeretnének bővíteni.A forgalom-lassító demonstráció a...Pokorni: Erős, kiszámítható kormányra van szükség
A tavalyi népszavazás óta gyakorlatilag nincs kormányzati munka, nincs igazán kormányzás - mondta a politikus.Pokorni Zoltán emlékeztetett arra: Gyurcsány Ferenc több programot meghirdetett, de azután a folytatás elmaradt. Október óta tudjuk, hogy milyen gazdasági válság söpör végig a világon, amely Magyarországot legyengült állapotban találta, mégsem történtek érdemi lépések - tette hozzá.A politikus véleménye szerint, ha egy ideiglenes kormány alakulna, az sem tudna biztos parlamenti többséget maga mögött, hiszen ugyanazoknak kellene ezt biztosítani, akik már a Gyurcsány-kormány...Titkos forgatókönyv Bajnai Gordon jelölésére?
A napilap szombati számában megjelent cikk szerint állítólag az elnökség több tagja is ezt valószínűsíti, miután a héten sorra kiszivárogtak a párt miniszterelnök-jelöltjeinek nevei, akiknek esélyei gyakorlatilag már ekkor lenullázódtak. A lap úgy tudja, hogy a pártelnök terve éppen az volt, hogy a lehetséges jelöltek vérezzenek el.A Magyar Nemzet információi szerint Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel az a probléma, hogy a tagság, az MSZP-frakció, de az elnökség körében sem örvend túl nagy népszerűségnek, sőt inkább elutasítják a politikust. Ennek ellenére a lap forrása úgy...Emberi csontok a kiskunhalasi nádasban
A csontokat azután találták meg, hogy a nádast - amely korábban több hektáron égett - tűzoltók eloltották és megkezdték a terület átvizsgálását - mondta Makai Zsolt szolgálatparancsnok.Hozzátette: kizárható, hogy az emberi maradványoknak bármi köze lenne a tűzhöz, azok korábban kerültek a nádasba. Jelenleg a rendőrök a beazonosításon dolgoznak, illetve azt vizsgálják, hogy a csontok miként kerültek oda és az ismeretlen személy hogyan halt meg - tette hozzá.Egyre enyhébb levegő...
Várható időjárás szombat estig: Szombaton kezdetben keleten még több lesz a felhő, és helyenként kisebb eső is lehet, majd ott is csökken a felhőzet, és a változóan felhős ég mellett...MSZP: Érlelődik a nemleges...
Mint ismertes, az SZDSZ Bokros Lajost ajánlotta miniszterelnök-jelöltnek, az MSZP-ben viszont hosszas viták után úgy tűnik, elutasítják ezt az ajánlatot. Erre hivatalosan várhatóan holnap...Nincs megállapodás az MSZP...
A szocialisták közölték: nem értik, de tudomásul veszik az SZDSZ javaslatát; a szocialista párt a következő napokban tesz javaslatot a további teendőkre.A válságot kezelni képes kormányfő...Suchman: Gyurcsánynak ki...
A szocialista politikus szerint elkerülhetetlen, hogy a miniszterelnök átadja a kormány vezetését a kancelláriaminiszternek, és ne vegyen részt az miniszterelnök-jelöltről szóló...Holttestet találtak egy...
Egy közelben lakó férfi holtteste került elő csütörtök délután Nagyecsednél, a középkorú ember tavaly nyáron távozott otthonából, azóta nem tudtak róla - mondta Fülöp Gergely. A százados...A kormányfőnek lehet kettős...
A szakember ezt annak kapcsán közölte, hogy ismertté vált, Takács János, az Elektrolux Lehel Kft. vezérigazgatója lehet a miniszterelnök-jelölt, aki egyes híradások szerint román-magyar...Lebuktak: illegális hardverkulcsot használtak
Egy gazdasági társaság ügyvezetője tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki a cég által fejlesztett program védelmét ellátó hardverkulcsot egy szoftver segítségével semlegesítette. A szoftver felhasználásával az elkövetők az internetről ingyenesen letölthető programot a szükséges hardverkulcs nélkül is tudták működtetni, így nem kellett megvásárolniuk a jogtulajdonostól. A cég által lefolytatott előzetes vizsgálat során megállapították, hogy a program egy eredeti hardverkulcs működési adatait másolta le, és szimulálta a működését. Az eddigi megállapítások szerint az első...Az SZDSZ is Bokros Lajost javasolja

Matolcsy: az államszocialista kaland árát fizetjük
A politikus szerint a neoliberális közgazdasági elmélet megbukott, és az utóbbi időszak legnagyobb válságába sodorta a világgazdaságot. Úgy vélte ugyanakkor, hogy Magyarországon nem csupán a "neoliberális kaland" árát fizetjük meg, itt "két árcédula libeg": a második az "államszocialista kalandé", amely különösen súlyossá teszi a válságot.Az Orbán-kormány volt gazdasági miniszterének A Jövőkép: Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarország címmel jelent meg könyve, amelyet Cséfalvay Zoltánnal együtt szerkesztett. Matolcsy György...
« Előző
34803 | 34830 | 34857 | 34884 | 34911 | 34938 | 34965 | 34992 | 35019 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...