Visszavonhatják Tőkés László kitüntetését Romániában
2013. október 19. szombat 08:10

November huszadikán fog dönteni Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének esetleges visszavonása ügyében a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága - közölte a testület pénteki ülése után Ionel Haiduc, a román tudományos akadémia elnöke, a becsületbíróság tagja.
Haiduc hozzátette, nem Tőkés László kérésére halasztották el - immár harmadszor - a döntést az ügyben, hanem azért, mert a szabályzat hatvan napot biztosít a mérlegelésre, és egy "terjedelmes dossziéról" van szó.
Tőkés László csütörtökön levélben kérte az ülés elnapolását, és ismételten kérte a becsületbíróság tagjait: tartsák tiszteletben alkotmányos jogát, és tegyék lehetővé, hogy ügyvédje lássa el védelmét.
Az EP-képviselő Kincses Előd ügyvédre bízta képviseletét, de a testület ezt nem fogadta el, ragaszkodott személyes jelenlétéhez.
Gabriela Vranceanu Firea, a becsületbíróság másik tagja pénteken azt mondta, miután két alkalmat is felajánlottak Tőkés Lászlónak álláspontja ismertetésére, a testület szabályzata szerint nem kell többé meghívniuk, és távollétében, szavazással dönthetnek ügyében. Mindamellett készek meghallgatni, ha mégis eljön a becsületbíróság november 20-i ülésére.
Hozzátette: most már a becsületbíróság valamennyi tagja kifejtette álláspontját, pénteken meghallgatták Corina Cretu európai parlamenti képviselőt is, aki - az érdemrend birtokosaként - hivatalos átiratban kérte Tőkés László kitüntetésének visszavonását.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP képviselő azt kérte: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
Traian Basescu államfő - aki maga is bírálta Tőkés László kijelentését - rámutatott: csak akkor bocsáthatja ki az érdemrend visszavonásáról szóló elnöki rendeletet, ha az érdemrend héttagú becsületbírósága megállapítja, hogy az EP-képviselő méltatlanná vált a kitüntetésre.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...