Vasárnap kora délután csapódik be a Phobos űrszonda
2012. január 14. szombat 15:31

Vasárnap magyar idő szerint délután két óra tizenkét perckor éri el a Földet az orosz Phobos-Grunt űrszonda, de a becsapódás helye egyelőre ismeretlen - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője az MTI-vel.
Bakondi György elmondta, hogy Oroszország budapesti nagykövetsége szombaton jegyzéket adott át az OKF-nek, amelyben tájékoztatott a műhold visszatéréséről. Hozzátette, hogy a becsapódás pontos helyét továbbra sem tudták megmondani.
Bakondi György közlése szerint az éjszakai, illetve a vasárnap kora délelőtti órákban állnak majd rendelkezésükre a végleges adatok, azután, ha szükséges, meg tudják tenni a lakosság védelme érdekében fontos intézkedéseket.
A Phobos-Grunt (Phobos-Talaj) űrszondát november 9-én Zenit hordozórakétával juttatták Föld körüli pályára Bajkonurból, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, a Phobosról, és a Földre szállítsa. Eddig ismeretlen okokból azonban a szonda automatikája nem reagált a hajtómű-indítási parancsokra, így Föld körüli pályán ragadt, nem tudott kilépni a bolygóközi térbe.
Az indításkor tizennégy tonnás szonda lezuhanó darabjainak teljes tömege mintegy kétszáz kilogramm lesz. Orosz szakemberek szerint nem kell attól tartani, hogy a szonda hét és fél tonnányi mérgező üzemanyaga a légkörbe kerül, mert alumíniumtartálya száz kilométeres magasságban kilyukad, és tartalma elég.
Forrás: MTI - Fotó: EPA/Roszkozmosz
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Ismét nemzetközi tangóünnepet...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...