Sztálin továbbra is népszerű Oroszországban
2013. március 05. kedd 14:20

Oroszországban megemlékeztek Sztálin halálának 60. évfordulójáról. Szakértők és orosz ellenzéki politikusok azon tűnődnek, hogyan maradhatott ilyen népszerű egy diktátor, aki több millió ember haláláért felelős.
Sztálin 1924-től 1953-ban bekövetkezett haláláig állt a Szovjetunió élén, gyakorlatilag egyedül irányítva a kommunista pártot és a szovjet államot.
A kommunisták neki tulajdonítják, hogy győzelemre vezette a Szovjetuniót a II. világháborúban, míg történészek emlékeztetnek: több mint 800 ezer, a kommunista párt ellenségének nyilvánított ember halt meg az 1937-38-as sztálini "nagy terror" időszakában, és több millió ember halt meg a munkatáborokban.
A liberális Moszkovszkije Novosztyi című fővárosi lap címlapján "Sztálin. Búcsú" felirattal és a diktátor gyerekmódra összefirkált arcképével jelent meg. A Szovjetszkaja Rosszija című lap címlapján azt írta: "Eljön majd az ő ideje".
A moszkvai Carnegie Központ kutatóintézet által nemrégiben készült felméréséből kiderült, hogy Sztálin a megtorlások ellenére továbbra is népszerű Oroszországban és több más volt szovjet tagköztársaságban. A kutatók megjegyezték, hogy a diktátor megítélése javult az elmúlt 13 évben, amióta Vlagyimir Putyin áll Oroszország élén. Ellenzéki politikusok bírálták a Kremlt, amiért nem ítéli el egyértelműen a sztálini bűnöket.
A Vedomosztyi napilap által közölt közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek fele tartja Sztálint pozitív vezetőnek. A Rossziszkaja Gazeta című kormánylap azt emelte ki, "hatvan év telt el, de el kell ismerni, hogy ennek az időszaknak a megítélésében eltérés van az emberek tudatában és tudatalattijában".
MTI - Fotó: EPA
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...