Széttette a lábát a szerb miniszterelnöknek - VIDEÓ
2013. február 01. péntek 09:27

Letiltották a Dačić kormányfőt megviccelő műsor sugárzását - írja az újvidéki Magyar Szó.
A szóban forgó televíziós műsor legújabb kiadását vezető hölgy, akiről kiderült, hogy nem is újságíró, hanem Branka Knežević fotómodell, Plaboy-nyuszi, a mintegy tíz nappal korábban felvett interjú kellős közepén „megviccelte" a kormányfőt, és az Elemi ösztön című film legendássá vált jelenetét imitálva széttárta lábát, megmutatva, hogy nem visel alsóneműt.
NÉZZE MEG A CENZÚRÁZATLAN VIDEÓT:
Ezután még legalább ötször-hatszor tette meg ugyanezt.
A kormányfő már az első lábkeresztezésnél láthatóan zavarba jött, elpirult, és meglepetten meredt a hölgy lába közé. A Dačićot kísérő testőrök főnökének gyanús lett a dolog, és megkérdezte a stúdió tulajdonosát, hogy nem a Pink TV Nemoguća misija című műsoráról van-e szó. Azt válaszolta, hogy nem, de állítólag nem is tudott semmiről, tőle csak bérbe vették a stúdiót.
Amikor Dačić végül megtudta, hogy miről van szó, a szemtanúk szerint igencsak felháborodottan viharzott ki a tévé épületéből.
Forrás: magyarszo.com - Videó: youtube
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...