Szakértő: a migrációhoz való jog nem lehet alapjog
2018. február 19. hétfő 11:30
Az ENSZ migrációs paktuma az egyetemességre törekszik, márpedig az ilyen kezdeményezések ellenállasokba ütköznek és végül megbuknak, a legjobb példa erre a kommunizmus - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn.
A migrációhoz való jogot nemzetközi alapjoggá akarja tenni az ENSZ, a szövetség több mint háromnegyede származási vagy kibocsájtó ország, éppen ezért Magyarország marad az ENSZ migrációs tárgyalássorozatában és harcba száll azért, hogy érdemben tudja befolyásolni az eredményeket - emlékeztetett az Alapjogokért Központ kutatója.
Hozzátette, a paktum fő ideológusa Soros György, aki szerint az állami szuverenitás egy elavult intézmény.
Tóth Norbert arra is kitért, hogy a milliárdos három fázisban - a világgazdaság és a globális társadalom létrehozásával, és egy erre épülő politikai rendszer megalkotásával - akar új világrendet építeni.
A globális migrációs paktum tárgyalása február 20-án kezdődik, a végleges szöveget pedig december 10-11-én egy Marokkóban tartandó kormányközi konferencián fogadnák el az ENSZ tagállamai.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Szenteste napjától idén is...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el

